Miért együnk alakort?

A Kis-Ázsiából származó alakor vagy egyszemű búza egyike a legkorábbi, emberek által termesztett búzának. Termesztése szinte egyidős az európai termelőgazdálkodás kialakulásával.

A 19. századig termesztették itthon

Magyar nevének eredetét illetően több variáció is lehetséges: vagy a germán "Einkorn" (egymagvú) szó kiejtésében módosult változata, vagy az óromán alacu átvétele (többes számban: alacuri, ejtsd: "alakur"), amely a tönkölybúzát jelentő latin alica rokona. Vad alakjától ez a gabona nagyobb szemméretében különbözik. Itthon a 19. századig termesztették, véglegesen csak a nagyüzemi birtokok kialakulásával szorult ki a termelésből.

Mivel az ország egyes területein - bár nagyon kis tételekben - még az utóbbi időben is termesztettek valamennyi alakort, ezért a nemesítőknek alkalma nyílt új fajták kikísérletezésére. Az ökológiai és a biogazdálkodás népszerűsége révén újra egyre több helyen vetik, ezért remélhető, hogy őseink gabonája továbbra is fennmarad az utókor számára.

Alakor, az ősi búzaféle
Itthon újra egyre több helyen vetnek újra alakort

Tápanyagokban gazdag

A modern búzákhoz képest több növényi zsírt, foszfort, nátriumot, káliumot, béta-karotint és piridoxint (B6-vitamin) találunk magjában. Mikroelem- és esszenciális aminosav -tartalma, ezen belül lizintartalma is jelentős.

Ellenálló gabonaféle

Az alakor a hagyományos búzával szemben sokkal igénytelenebb mind a talaj, mind az éghajlat adottságait tekintve. Betegség nem vagy csak ritkán támadja meg, ellenáll az anyarozsnak, a gyökérrothadásnak és a pelyvabarnulásnak, és a gyomnövények is kevésbé ártalmasak vele szemben. Emberi fogyasztásra és állati takarmányozásra egyaránt jól felhasználható. Hátránya a kisebb terméshozam.

Sütésre és főzésre is használják

Az alakorból kiváló minőségű, sárgás színű liszt készíthető. Erdélyben ősi lepényféléket, pogácsát és a Svájcban elterjedt "dióskenyérre" emlékeztető ízű kenyeret készítenek belőle. A sütés mellett főzésre is használható köretként vagy kásaként.

Ugyanakkor nemcsak evésre, hanem ivásra is alkalmas az alakor. Malátázva (vagy malátázás nélkül enzimek hozzáadásával) a sörfőzés alapanyagául szolgál. A belőle készült alkoholos ital ráadásul nagyobb nyomelem- és antioxidáns-tartalommal rendelkezik, mint más sörök. Az emberi élelem mellett az állatok (sertés, lovak) takarmányaként is hasznosítják. Szalmája házfedésre, almozásra, kalapkészítésre is megfelel, mivel kellően erős, tartós.

Forrás: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!