Megdöbbentő, mennyien megeszik a penészes ételt

A fogyasztók 25 százaléka nem dobja ki a penészes élelmiszert, hanem egyes részeit még úgy is elfogyasztja. Mutatjuk, hogyan hat az egészségre ez a szokás.

Minden 4. ember szerint elég leszedni róla a penészt, és a többi ehető – olvasható az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer Facebook-posztjában.

evés közben rosszullevő fiatal nő
Megdöbbentő, mennyien megeszik a penészes ételt. Fotó: Getty Images

A toxinok nem feltétlenül láthatóak

A német ÖkoTest cikke szerint a megkérdezett fogyasztók negyede csupán eltávolítja az élelmiszerről a már látványosan penészes részt, a többit elfogyasztja. Ez a szokás azonban komoly veszélyeket rejt.

A penészgombák által termelt toxinok már kis mennyiségben is károsak lehetnek az emberek és az állatok egészségére. Ezek a toxinok pedig az élelmiszerek nem látványosan bepenészedett részeiben is jelen lehetnek. A penészedésnek indult ételeket tehát mindig teljes egészében ki kell dobni.

Penészes bogyós gyümölcsök esetében az érintett és a környező szemeket sem szabadna elfogyasztani, de ezt a szabályt is csak a fogyasztók 60 százaléka követi. Szerencsére más termékkategóriákban sokkal jobb a helyzet: a penészes joghurtot és kenyeret az emberek többsége azonnal kidobja” – olvasható a bejegyzésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!