Lecsap a menzákra a hatóság

Az új konyhatechnológiai eljárások bevezetésére és megvalósítására biztosított több mint 3 éves átmeneti időszak szeptember 1-jén lejár. Az egészségügyi hatóság az ellenőrzéseket fokozatosan, az őszi hónapokban kezdi meg.

Több tekintetben is javult az iskolai közétkeztetés minősége az elmúlt években - írja közleményében az ÁNTSZ. Megjelentek a teljes kiőrlésű pékáruk , új nyersanyagokat is használnak a főzés során és többször kerül friss zöldség, gyümölcs az asztalra.

Egy korábbi, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet által 2014-ben közzé tett felmérés azonban azt is megállapította, hogy tejből és tejtermékből a szükségesnél kevesebbet kaptak a gyerekek, az ételek sótartalma pedig jelentősen meghaladta az ajánlott értéket. A táplálkozás-egészségügyi rendelettel ezen a helyzeten is javítani lehet majd.

Szeptember 1-jétől hatályos Hároméves átmeneti idő után 2015. szeptember 1-jétől kötelező lesz alkalmazni a közétkeztetési rendeletet, amely részletesen szabályozza a bölcsődékben, óvodákban, iskolai menzákon, kórházakban adható ételek összetételét és elkészítésének szabályait. A rendelet kapcsán felmerülő gyakori kérdéseket ide kattintva találja .

Az egészségesebb közétkeztetést szolgáló alapelveket az országos tisztifőorvos 2011-es ajánlása fektette le, 2014-ben pedig megjelent a egészségesebb ételek megkedveltethetők.

Szeptember 1-től ellenőrzik a menzákat a hatóságok

A rendelet kötelező alkalmazásával együtt az ellenőrzések, mintavételezések is megkezdődnek az ősszel. A vizsgálatokat a járási hivatalok végzik népegészségügyi hatáskörükben eljárva. A tisztiorvosok, közegészségügyi felügyelők célja elsősorban nem a büntetés lesz, hanem az, hogy segítsék az előírások gyakorlati megvalósításában a konyhákat. Azonban ha visszatérő szabálytalansággal találkoznak, megteszik a szükséges intézkedéseket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!