Koronavírus: mennyire biztonságos húst enni?

Több országból is jelentették az elmúlt napokban, hogy a vágóhídi dolgozók között rohamosan terjed a koronavírus-fertőzés. Emiatt pedig joggal merül fel a kérdés: vajon megbetegedhetünk, ha rendszeresen húst fogyasztunk, vagy nem kell ettől tartani?

A Házipatika.com is beszámolt róla, hogy hét elején már több mint 600 igazolt koronavírus-fertőzöttet jelentettek a hatóságok a németországi vágóhídi dolgozók között. De az Amerikai Egyesült Államokban is egyre több vágóhidat zárnak be emiatt, mivel már legalább 6500 vágóhídi dolgozó kapta el a SARS-CoV-2 vírust, közülük húszan elhunytak. Bár az üzemek és húsipari szakszervezetek hangsúlyozták, nem kell attól tartani, hogy a hús fogyasztásával terjedhet a koronavírus, mégis egyre többen száműzik étrendjükből. A Women's Health magazin ezért megkérdezett egy témában jártas szakértőt, hogy kiderítsék, tényleg veszélyes-e a járvány idején húst enni.

Miért barnul be a nyers hús? A boltokban vásárolva rendszerint a vonzó, világos színű húsokat keressük. Csakhogy ez nem feltétlenül jelent egyet azzal, hogy az adott áru tényleg friss. Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk azzal, miről árulkodik a húsok színe.

"A COVID-19 nem élelmiszer-eredetű megbetegedés, nem kell attól félni, hogy megfertőződünk, még akkor sem, ha az adott alapanyag olyan üzemben lett feldolgozva, ahol koronavírusos személyek dolgoztak" - jelentette ki határozottan dr. Byron D. Chaves, a Nebraska-Lincoln Egyetem élelmiszerbiztonsági specialistája. Hozzátette, hogy a húsfeldolgozó üzemekben egyébként is szigorú higiéniás szabályokat kell betartani, amelyeket a hatóságok folyamatosan ellenőriznek. Ez nemcsak a koronavírus, de más fertőzések elkerülése miatt is fontos. A járvány miatt pedig több helyen külön óvintézkedéseket vezettek be.

Bár az ínyencek szerint a steak angolosan a legfinomabb, most elővigyázatosságból süssük át jól a húsokat! Fotó: Getty Images
Bár az ínyencek szerint a steak angolosan a legfinomabb, most süssük át jól a húsokat! Fotó: Getty Images

Ezekre figyeljünk a konyhánkban

Elővigyázatosságból a Nemzeti Népegészségügyi Központ azt tanácsolja , hogy csak megfelelően hőkezelt húsokat fogyasszunk, tehát tartózkodjunk a nyers fogásoktól (mint például a tatár beefsteak), a steakeket, hamburgerpogácsákat pedig most ne angolosan szervírozzuk.

Ezenkívül ügyeljünk arra is, hogyan tároljuk a húsokat otthon a feldolgozásig. A nyers húst, baromfit és a tojásokat az összes többi élelmiszertől elkülönítve, becsomagolva vagy bedobozolva pakoljuk el a hűtőszekrényben. Amennyiben a vásárlástól számított 48 órán belül nem használjuk fel őket, a húsokat helyezzük a legalább -18 fokos mélyhűtőbe.

Ha a fagyasztóból veszünk ki húst, azt lehetőleg a hűtőben engedjük ki, ne a konyhapulton. A lassan felolvasztott terméket azonnal használjuk fel és alaposan süssük-főzzük át! Az étel belseje mindenképpen érje el a 75ºC feletti hőmérsékletet legalább 2 percen keresztül! Ezeket az élelmiszerbiztonsági szabályokat egyébként nem csak a pandémia idején érdemes betartani.

Ne vásároljunk túlzottan nagy mennyiséget!

Bár számítani lehet rá, hogy a vágóhidak bezárása (átmeneti) hiányt és/vagy áremelkedést okozhat, szakértők mindenkit óva intenek attól, hogy nagyobb mennyiségben húsokat halmozzon fel otthon. A fagyasztás ugyanis nem jelenti azt, hogy örökké fogyasztásra alkalmasak maradnak. Általában maximum fél évig lehet őket minőségromlás nélkül a mélyhűtőben tárolni, de a darált húst még rövidebb ideig, csupán 2-3 hónapig.

Ha tehát ellenőrzött helyről vásárolunk és a konyhában is ügyelünk a higiéniára, akkor nyugodtan ehetjük kedvenc húsos fogásainkat. A járvány miatt nem szükséges vegetáriánus étrendre váltani, de dietetikusok szerint ettől függetlenül ajánlott több növényi eredetű táplálékot fogyasztani azok magas tápanyagtartalma miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!