Kiderült, ezt is a szüleinktől tanuljuk el

Akik esznek halat, azoknak a többsége már 10 éves kora előtt megszerette azt.

A magyarok nagy része még mindig a szüleitől átvett vagy tanult étkezési szokásokat követi, azonban 89 százalékuk már a közösségi médiából és az internetről tájékozódik az egészséges táplálkozásról - derül ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) felméréséből. A hazai halfogyasztást feltérképező kutatást a Hamé Kft. felkérésére készítették. Mint az erről szóló közleményből kiderült, az eredmény rávilágított arra, hogy tisztában vagyunk ennek előnyeivel és a szervezetre gyakorolt pozitív hatásaival, hiszen 10-ből 9 ember jelenlegi étrendje is tartalmaz halat, ugyanakkor csupán 22 százalékuk fogyaszt hetente többször ilyen típusú ételt. A válaszadók 40 százaléka ha teheti, friss halat választ, közel egyharmaduk pedig a hőkezelt halkészítményeket, a halkonzerveket és halpástétomokat részesíti előnyben.

A halfogyasztók többsége gyermekként szerette meg ezt az ételt. Fotó: Getty Images
A halfogyasztók többsége gyermekként szerette meg ezt az ételt. Fotó: Getty Images

Ha a szülő ette, a gyerek is nagy eséllyel fogja

Bár Magyarországon növekvő tendenciát mutat az egészségtudatosság, a több mint 1100 ember megkérdezésével készült kutatás eredménye is megerősítette, hogy nem árt felhívni a figyelmet az egészségtudatos életmód, és annak részeként, a halfogyasztás előnyeire. A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók az egészséges életmódról nem csupán az internetről és közösségi médiából tájékozódnak, hanem a szakemberek, a dietetikusok tanácsait is elfogadják. A halfogyasztási szokások kialakulásában azonban a családnak vitathatatlanul fontos szerepe van.

Kiderült, ennyi tojást eszünk évente Az elmúlt évek összfogyasztása, felhasználása nem nagyon változott. Korábbi cikkünkből érdekes adatokra derül fény. Kattintson a részletekért.

A válaszadók 85 százaléka ugyanis már kisgyermekként, 10 éves kora előtt fogyasztott halat. Az pedig, hogy a későbbiekben mennyi halat tartalmaz majd étrendjük, nagyban függ attól, hogy a szülők milyen sűrűn és milyen típusú halat, halkészítményt iktattak be mindennapjaikba. A leggyakrabban rántott formában fogyasztják a megkérdezettek, ugyanakkor minden ötödik ember a halkrémet és a pástétomot részesíti előnyben. A válaszokból az is kiderült, hogy a halfogyasztási szokások majdnem minden második embernél hasonlóan alakultak az elmúlt években, azonban 43 százalékuk több halat fogyaszt, mint 5 vagy éppen 1 évvel ezelőtt.

A lakosság negyede sem eszik elég halat

Azt már korábbi adatokból is tudtuk, hogy sokkal kevesebb halat eszünk, mint kéne - mondta Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Úgy fogalmazott, az általuk kidolgozott hazai táplálkozási ajánlás, az Okostányér szerint hetente legalább egyszer halnak kellene a tányérra kerülnie, ehhez képest most számszerűen is bebizonyosodott, hogy csak a lakosság 22 százalékánál, kevesebb mint egynegyedénél valósul ez meg. "Pedig a halnak rendkívül előnyös táplálkozás-élettani hatásai vannak, sokat kell még tennünk tehát azért, hogy a karácsonyi rántott halon, halászlén és esetleg a strandon elfogyasztott hekken kívül többféle és egészségesebben elkészített halétel is rendszeresen szerepeljen az étrendünkben" - szögezte le.

Ezen múlik mit választunk

A kutatásban nem csupán a halfogyasztási szokásokra tértek ki, de a halkészítmények felhasználására is. Ebből kiderült, hogy a válaszadók közel háromnegyede tisztában van azzal, hogy a halban található szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat akár halpástétommal is be tudják vinni a szervezetbe. A halkészítmények vásárlásával kapcsolatban körvonalazódott, hogy az egyik legfontosabb érv az íz mellett egy halpástétom kiválasztása esetén a minőség, ez a válaszadók több mint felének elsődleges szempont volt. Csak ezután jött az ár, közel 22 százalékkal és a termékek eredete, származása, amely a kitöltők közel 13 százalékának a legmeghatározóbb tényező a vásárlás során. A megkérdezettek számára az átláthatóság is nagyon fontos, az összetevők ismerete ugyanis nagyban befolyásolja fogyasztói döntésüket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!