Kakaóbabbal megelőzhető az elbutulás

A kakaóbabban található természetes gyógyhatású vegyületcsoport, a flavonoidok segítségével egészséges idős embereknél megelőzhető a korral járó szellemi hanyatlás - erre a következtetésre jutottak a Columbia Egyetem tudósai.

A kutatások - amelyekről a online kiadásában jelent meg hétfőn tanulmány - szolgáltatják az első közvetlen bizonyítékokat arra, hogy a szellemi hanyatlás az agy egy bizonyos területéhez köthető és a folyamat meghatározott étrend segítségével visszafordítható.

A kor előrehaladásával romlanak a kognitív funkciók, a folyamat már a fiatal felnőttkorban kezdődik, de az első tünetei az 50-60-as években jelentkeznek. Ez a folyamat nem tévesztendő össze az elbutulással, leépüléssel járó Alzheimer-kórral - olvasható a ScienceDaily hírportálon.

Nemcsak a flavonoidok, hanem a kurkumát tartalmazó curry is jót tesz az agynak - részletekért kattintson ide! A tanulmány vezető szerzője, Scott A. Small professzor korábbi állatkísérleteiben kimutatta, hogy a korral járó szellemi hanyatlás összefügg az emlékezetért és a térbeli tájékozódásért felelős agyterület, a hippokampusz meghatározott részén, az úgynevezett gyrus dentatusban (fogazott agytekervényben) bekövetkező elváltozásokkal.

A kutatócsoport ezúttal arra vállalkozott, hogy kiderítse, létezik-e az embernél ok-okozati összefüggés a gyrus dentatus elváltozásai és a korral járó szellemi hanyatlás között és visszafordítható-e a folyamat a kakaóbab flavonoidjainak segítségével. Régebbi kutatások során ugyanis bebizonyosodott, hogy ezek a vegyületek az egerek esetében elősegítik az idegsejtek közötti összekapcsolódásokat a fogazott agytekervényben.

Kakaóbabbal a szellemi fittségért

A három hónapon át tartó vizsgálatokban 37 egészséges, 50 és 69 éves közötti önkéntes vett részt. A résztvevők fele magas, napi 900 milligramm flavonoidot tartalmazó italt fogyasztott, míg a kontrollcsoport étrendjében mindössze napi 10 milligramm vegyület szerepelt. A kutatás kezdetén és a végén az összes résztvevőt funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálatnak (fMRI) vetették alá, amelynek során vizsgálták az agyterület anyagcseréjének milyenségéről tanúskodó vérellátást. Emellett valamennyi önkéntessel memóriateszteket is végeztettek.

"Az agyi képalkotó eljárás észrevehető változásokat mutatott ki azoknál, akik magas flavonoid-dózisokat szedtek" - közölte a tanulmány első szerzője, Adam M. Brickman docens. A csoport tagjai szignifikánsan jobb eredményeket értek el a memóriateszteken is, az önkéntesek három hónap után a 30-40-esek szintjén teljesítettek. Scott A. Small professzor hangsúlyozta, hogy az eredmények hitelesítéséhez nagyobb résztvevőszám szükséges.

A tudós egyben azt is hangsúlyozta, hogy a vizsgálatok során alkalmazott speciális ital nem azonos a csokoládéval , így óva intett mindenkit attól, hogy fokozott édességfogyasztással próbálja a kutatások során kimutatott eredményeket elérni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!