Jókai-bableves egészséges változatban

Az egytálételek egyik legnépszerűbbike a Jókai-bableves, amelyben minden benne van, amiért a magyar konyhát szeretni lehet: telt ízek, tartalmasság és persze rengeteg kalória, és a hozzá járó finom kenyérről még nem is beszéltünk. Persze lehet ezt máshogyan, egészségesebben is.

A leves népszerű írónk, Jókai Mór emlékét őrzi. Az étel eredetét számos legenda övezi. Az azonban biztos, hogy Jókai szerette a bablevest, de a ma ismert tejfölös, csülkös kreálmányt biztosan nem ízlelhette meg, mert annak leírása Gundel Károly Kis magyar szakácskönyv című receptgyűjteményében jelent meg 1937-ben, méghozzá már Jókai nevét viselve.

bableves
Leves akkora babbal, mint "a görög szerzetesek rózsafüzére"

Az író nagy gurmand volt, idős korára a kedvencei között is első helyre került a bableves füstölt malackörömmel, de tejföl nélkül. A legenda egyik változata szerint egyszer Balatonfüreden a saját ízlése szerinti bablevest rendelt - nagy szemű babbal és malackörömmel -, és ez a recept maradt fenn a nevével. Az eredeti étel, a füstölt malacköröm babban főzve, akkor még nem tartalmazott sem zöldséget, sem csipetkét, sem pedig csülköt, különlegességét a nagyszemű lóbab , a sűrű, paprikázott rántás és a levesben kocsonyássá főtt füstölt disznóköröm jelentette.

Jókai az ételnek emléket állított A kőszívű ember fiai című regényében " angyalbakancsként " megnevezve. Ennek magyarázata, hogy a jó bableveshez olyan nagyszemű babot gondolt megfelelőnek, mint "a görög szerzetesek rózsafüzére", mellé pedig az omlós, füstölt malackörmöt, ami színre arany, formára pedig olyan, mint az angyalok lábbelije.

Jókai idején az emberek minden bizonnyal kevesebbet törődtek az egészséges étkezéssel , így a sűrű leves igazi kalóriabomba volt. De a mai igényeknek megfelelően, rántás nélkül, fogyókúrásan is elkészíthető a bableves.

Egy tál meleg leves - ami tele van zöldségekkel, hússal, tésztával vagy bármi mással, amit szeretnénk - megnyugtat egy hosszú nap után, kiadós ebéd lehet, esetleg gyógyír a gyomorbántalmakra, és jól csillapítja az éhséget is. Részletek!

Jókai bableves

▪ 1 füstölt csülök

▪ 4 db répa

▪ 4 db gyökér

▪ 1 zellergumó

▪ 80 dkg tarkabab (vagy mélyhűtött, akkor beáztatni sem kell és előbb megfő)

▪ 2 fej hagyma

▪ 10 gerezd fokhagyma

▪ fűszerek: só, bors, paprika, babérlevél, tárkony, tárkonyecet, citromlé

Előző este a babot és a csülköt is beáztatjuk. Másnap a csülköt babérlevéllel előfőzzük. A zöldségeket megtisztítjuk, a répát és a gyökeret negyedbe vágjuk. Egy fej hagymát felkockázunk és olívaolajon üvegesre párolunk, majd rádobjuk a többi zöldséget és a csülköt. A csülök főzővizével felöntjük, ha nem elég, vízzel kipótoljuk. A zellergumót és az egy fej hagymát egészben beletesszük. Teszünk bele még 6 gerezd fokhagymát és teatojásba tarka borsot is. Amikor a hozzávalók megpuhultak, a sűrűjéből (bab és zöldség) kiszedünk egy nagyobb merőkanálnyit, és botmixerrel pürésítjük, ha kell, szitán át is nyomjuk, majd ezzel visszasűrítjük a levesünket.

A legvégén jön a "finomhangolás": só, bors, tárkony, ecet vagy citromlé. Ilyenkor érdemes belereszelni két gerezd fokhagymát, így intenzív marad az íze. Vágott petrezselyemmel megszórjuk. Ízlés szerint tejföllel lehet fogyasztani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!