Jobb kenyerek kerülhetnek a boltokba

Jobb minőségű, markánsabb ízű pékáru kerülhet a boltok polcaira a Magyar élelmiszerkönyv módosításának köszönhetően. Egyes pékek azonban szkeptikusok a változásokat illetően, szerintük a szakma régóta nem a minőségi termék elkészítésére törekszik.

Elsősorban a kenyérgyártásban hozhat javulást a Magyar élelmiszerkönyv decemberi módosítása, melynek köszönhetően a Földművelésügyi Minisztérium markánsabb ízű, minőségi termékeket ígér. A változtatás egyik legfontosabb része hogy feljebb kell vinni egy adott pékáruban a liszt részarányát. Az MNO kérdésére megszólaló kézműves pék, Vajda József szerint azonban a érdemi előrelépés ezután sem fog történni, ugyanis "A szakma veszett ki a kenyérből, nem a liszt".

A lisztérzékenység, azaz cöliákia az egész szervezetet érintő autoimmun-betegség. Kiváltója a kalászos gabonafélékben lévő sikér (glutén) egyik fehérjecsoportja, a gliadin, amit az ember normálisan az étkezései során fogyaszt el. Részletesebben az alábbi cikkben olvashatunk a betegségről!

Kevésbé káros a kovászos kenyér

A kézművespék szerint az élelmiszerkönyv módosításánál megint azokat kérdezték meg, akik miatt nem jó a pékáruk minősége, például az adalékszer- vagy az élesztőgyártókat. Kiemelte: a csomósodás-, a nyúlásgátló vagy az extra glutén alkalmazása nem illegális, a jó tésztához azonban ezekre nincs szükség.

Az ipari vekniben már nincs benne a természetes kovász
Az ipari vekniben már nincs benne a természetes kovász

Vajda József szerint pék- és gabonaipar egyre nagyobb gluténtartalmú gabonákat kísérletezett ki, hogy minél nagyobb termésátlagot érjen el a várt árbevétel céljából, ehhez azonban az emberi szervezet nem alkalmazkodott, nem is lehetett rá ideje. "Mostanában egyre többen érzékenyek a gluténre, amiért nagyban felelősek az ipari kenyerek és az adalékanyagok. A természetes kovászoknál ugyanis van egy előemésztődési folyamat, amikor a kovász megemészti a glutént, amely így teljesen más formában jelenik meg a kisült kenyérben" - magyarázta Juhász Mihály.

A szakember hozzátette: az ipari vekniben azért jelenik meg más formában a glutén, mert nincs benne természetes kovász, így az ilyen kenyér az arra hajlamosaknál különféle problémákat okozhat. A kovászos kenyér a szakember meglátása szerint sokkal kevésbé káros az emberi szervezetre.

Az élelmiszerkönyv a búzaliszt mellett cukrot, enzimkészítményeket, glutént, adalékanyagokat (ezek tételesen nincsenek felsorolva), valamint élesztőt enged a kenyér előállításához felhasználni. A búzaliszt kapcsán csak annyi kikötést állapít meg, hogy ásványianyag-tartalma legalább 55-ös kell, hogy legyen, ám a pékek szerint kenyérkészítéshez ez az egyik leggyengébb búzaliszt, inkább a süteményekhez ideális, annyira fehér.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!