Húspótló vagy -analóg: mi a helyes elnevezés?

Napjainkban mind nagyobb teret hódít a növényi alapú táplálkozás, beleértve azokat az élelmiszereket is, amelyek a hagyományosan húsból készülő ételek növényi alternatíváiként kerülnek a tányérra. Miközben azonban egyre többen fogyasztják ezeket, jószerével még egységesen elfogadott szavunk sincs rájuk.

Újabb felmérések szerint az európai lakosság 10-30 százaléka már nem vallja magát teljes mértékben húsevőnek. Mára a flexitariánusok – a vegetarianizmus egy rugalmasabb, flexibilisebb irányzata – váltak a második legnagyobb táplálkozási csoporttá. Nem véletlen tehát, hogy egyre több olyan élelmiszer jelenik meg a kereskedelmi forgalomban és a gyorséttermi láncokban, amely növényi alapanyagokból készül, de a húsok és húskészítmények színét, állagát, ízét hivatott utánozni – olvasható a laboratorium.hu cikkében. Mint azt korábban megírtuk, a magyarok 5 százaléka rendszeresen fogyaszt ilyen készítményeket, illetve az emberek többsége nem zárkózna el attól, hogy legalább kipróbálja ezeket.

vegetariánus hamburger, növényi alapú táplálkozás
Egyre népszerűbbek a növényi alapú húspótlók, de egységes elnevezésük még nincs. Fotó: Getty Images

Dacára a növekvő népszerűségnek, egyelőre nem alakult ki egységes szóhasználat a termékcsoport megnevezésére. Az angol szakirodalom és szaksajtó a „plant-based meat alternatives” kifejezést használja, amely magyarra fordítva növényi alapú húsalternatívát jelent. Emellett a köznyelvben akár szójakolbásszal, vegetariánus hamburgerrel és egyéb hasonló frázisokkal is találkozhatunk. Itt viszont már felmerül a kérdés, hogy ezek vajon nem tévesztik-e meg bármilyen módon a fogyasztókat. Bánáti Diána és Gyimes Ernő, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara Élelmiszermérnöki Intézetének kutatói a közelmúltban éppen azt vizsgálva jelentettek meg tanulmányt az Élelmiszervizsgálati Közlemények című folyóiratban, hogy mely megoldás lehet a legjobb az említett problémára.

A kutatócsoport célja az volt, hogy szélesebb körben elfogadott, a fogyasztók által is könnyen megérthető elnevezések terjedjenek el. Összesen 58 magyar anyanyelvű élelmiszer-tudományi, élelmiszer-technológiai, táplálkozástudományi szakember, valamint ipari szakértő bevonásával folytattak le kérdőíves felmérést a növényi alapanyagokból készült és hústerméknek látszó élelmiszerek elfogadható magyar elnevezéséről. Eredményeik alapján a szakmailag legelfogadottabb megoldásnak a húshelyettesítő és húspótló kifejezéseket tekinthetjük, míg a húsjellegű, -analóg és -imitátum kevésbé javasolt forma. Ami pedig a jelzőt illeti, a növényi alapú általánosságban mindenképpen elfogadottabb, mint a zöldségalapú.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!