Háromfrontos támadás a gyermekkori elhízás ellen

A Hozd A Formád Magyarország! program keretében három oldalról, három féléven keresztül igyekeznek aktivizálnia gyerekeket. A cél az egészséges életmódhoz való hozzáállás megváltoztatása, és így a gyermekkori elhízás és az egészségtelen hétköznapok elleni együttes, aktív fellépés.

A Hozd A Formád Magyarország! 2008-ban indult, 11 város 14 iskolájának részvételével. A program egyrészt egy sokrétű, közel 5000 gyermek részvételével készült felmérést foglalt magában, majd a kapott eredmények alapján, a részt vevő iskolák bevonásával dolgozták ki a következő három félévre szóló akcióprogramot. Az első, jelenleg is tartó félévben a minőségi ételekre, alapanyagokra és az egészségesebb ételkészítési eljárások megismertetésre helyezik majd a hangsúlyt. Ezt a következő félévben a különböző mozgásformák, sportolási lehetőségek megismertetése, megszerettetése, megszervezése követi majd. Végül a szabadidő hasznosabb, tudatosabb eltöltése, a szabadidő egészségközpontú átalakítása lesz a téma. A féléveket egy-egy Hozd a Formád! Egészséghét zárja, az első május végén tartják majd az iskolákban. Az egészséghéten bemutathatják az elért eredményeket, és ekkor más iskolák is csatlakozhatnak a programhoz.

A kérdőív eredményei alapján kijelenthető, hogy nemcsak az elhízás, hanem a kóros soványság is fenyegeti a fiatalokat: a válaszadók között közel azonos volt a túlsúlyosok és a túlságosan soványak aránya. A felmérésből kiderül az is, hogy a 7 és 18 év közötti diákok, bár egészségesebben étkeznek, mint gondolnánk, a rendszeres mozgásra nagyon kevés időt szánnak, és a szabadidejük nagy részét a televízió és a számítógép előtt töltik. A gyerekek 60-70 százaléka rendszeresen, naponta fogyaszt zöldséget és gyümölcsöt, 80 százalékuk pedig a vizet jelölte meg, mint kedvenc és legtöbbet fogyasztott italát. A mozgásra azonban alig egy-két órát szánnak (van, ahol mindössze 27 percet naponta), ellenben összesen legalább négy órát töltenek a képernyő előtt.

A szervezők - az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége - a fő támogató Novartis segítségével azt tervezik, hogy a közeljövőben minél több iskola csatlakozik majd a programhoz, és az első három félévet több is követi majd. Fontosnak tartják, hogy a gyerekek minél korábban megismerkedjenek az egészségtudatos élettel, és az életmódjuk alakításában maguk is tevékenyen, kreatívan részt vegyenek.

Huták Judit

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.