Halálos lehet a vaj

A telített zsírok fogyasztása a halálozás kockázatának növekedésével függ össze egy nagy létszámú, hosszú távú kutatás szerint.

A Harvard Egyetem közegészségügyi karának tanulmánya, melyet a JAMA Internal Medicine ismertetett, 126 ezer embert követett nyomon három évtizeden át, hogy értékelje az étrend egészségre és élettartamra gyakorolt hatását. A kutatók szerint munkájuk az eddigi legrészletesebb és legerőteljesebb vizsgálat, amelyet a különböző zsírtípusok hatásairól végeztek.

Eredményeik ellentmondanak az Országos Elhízásfórum (National Obesity Forum) májusban közölt tanulmányának, amely szerint több zsírt és kevesebb szénhidrátot kellene ennünk. Az új kutatás szerint az úgynevezett telített zsírok , köztük a vaj és a vörös húsok fogyasztása magasabb halálozási aránnyal függ össze, mintha ugyanennyi kalóriát szénhidrátokból fedezne az ember. Ennél is fontosabb a kutatók szerint, hogy a halálozási arány 11-19 százalékkal csökkent, ha a telített zsírokat telítetlennel helyettesítették, vagyis például vaj és disznózsír helyett olíva-, szója- vagy repceolajat használtak.

Az elmúlt évtizedekben kutatócsoportok egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a transzzsírsavak szervezetre gyakorolt hatásainak megismerésére, az eredmények pedig semmi jóval nem kecsegtetnek. Cikkünkben tíz élelmiszer, amelyeket tanácsos kerülnie magas transzzsírsav-tartalma miatt!

Ha a telített zsírokból származó kalóriáknak csak öt százalékát - nagyjából 15 grammot - helyettesítették többszörösen telítetlen zsírokkal, az a korai halálozás kockázatának 27 százalékos csökkenésével függött össze. Nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek, valamit a rák kockázata csökkent, de az idegrendszeri kóroké - az Alzheimer- és a Parkinson-kóré - és a tüdőproblémáké is, ha azoknak az adatait vették alapul, akik továbbra is telített zsírokat fogyasztottak.

A telített zsírok, köztük a vaj és a vörös húsok fogyasztása komoly egészségkárosító hatású

Ha telített zsírokból származó kalóriák helyett szénhidrátot fogyasztottak, az szintén csökkentette a halálozási arányt, ám kisebb mértékben. A kutatásban részt vevő 126 233 ember kettő-négy évente válaszolt étrendi, életmódbeli és egészségügyi kérdésekre átlagosan három évtizeden át, ezalatt 33 304-en haltak meg közülük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!