Fűszervaj - pácolás helyett használjuk!

A fűszervajak dicsérete következik: ha hétvégén grillezni támad kedvünk, a jól megszokott és bevált pácok helyett használjuk inkább az alábbiakat!

Mustáros, mézes-mustáros, csípős, fokhagymás, joghurtos pác . Mind remek ízt ad ételeinknek, ám sokszor meggyűlik a bajunk velük, mert grillezés közben ráégnek a húsra, halra, zöldségre, és így nem csak ízük lesz rossz, de roppant egészségtelenné is válnak. Ráadásul a túlzásba vitt pácolás sokszor a hús, hal, zöldség alapízét is elnyomja, de előfordul az is, hogy a hús túl szárazra sikeredik.

Fűszervaj pácolás helyett

Ha szeretjük az egyszerű dolgokat, akkor érdemes átállni a fűszervajak használatára, melyek elkészítése túlságosan is könnyű, az ételek viszont szaftosak, ízesek leszek, és nem utolsósorban még a pác sem ég rájuk.

Hogyan használjuk?

Ha fűszervajat használunk, a húsok, halak , zöldségek nem kívánnak különösebb pácolást, csak sózni, borsozni kell és egy kevésbé olajban érlelni legalább 2 órát. Ha szeretjük a fokhagymás ízt, adjunk hozzá néhány gerezddel, de csakis félbe vágva, mert így sütés előtt könnyen le tudjuk a húsról, halról, zöldségről venni. A pácolás után tegyük a forró grillre, és süssük puhára, a fűszervajat pedig még forrón tegyük rá, tálalás előtt. Így a hús, hal, zöldség megszívja magát a vajjal, és finom szaftos, ízletes lesz tőle.

A fűszervajat sütéskor is a húsra, halra, zöldségre tehetjük, ekkor olajban nem kell pácolni, vagy akár bele is fecskendezhetjük a sülni készülő alapanyagba. Ha nem grillezzünk , akkor érdemes alufóliába csomagolni a húst, halat, zöldséget, rátenni a fűszervajat, és így megsütni.

Fűszervajat az asztalra!

Hogyan készítsük el?

Fűszervaj készítéséhez puha vajra lesz szükségünk, amit alaposan verjünk fel, majd hozzáadjuk a zöldfűszereket. A legjobb választások a snidling, petrezselyem , kapor, menta, kakukkfű, rozmaring, bazsalikom. Használhatunk csak egy fajta fűszert, de ízlés szerint vegyíthetjük is. Adjunk még hozzá reszelt fokhagymát, ízlés szerint citromhéjat és pár csepp levet.

Ha különlegesebb vajra vágyunk használhatunk a zöldfűszerek helyett curryport, vagy őrölt koriandermagot, adhatunk hozzá chilit, de akár apróra vágott uborkát, kapribogyót vagy szardellakonzervet is.

Formázása és tárolása

A fűszervajat könnyen formázni is lehet, ha elkészülte után rövid időre a fagyasztóba tesszük. Formázhatunk belőle hengert és karikákra vágva használhatjuk aztán fel, de ki is nyújthatjuk, és különböző formákat (csillag, virág, szív stb.) szaggathatunk belőle. Hűtőben tartva sokáig eláll.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.