Fagylaltárak és -minőség 2025-ben – „Gyanús lehet, ha 500 forint alatt van egy gombóc”

A cukrászipart sújtó nehézségek mellett az albán fagylalt térhódítása is kihívás lehet a minőségi kézműves fagylaltok piaca számára.

Infláció, alapanyagárak, munkaerőhiány, túlzott bürokrácia, magas működési költsége – sorolja a Pénzcentrumnak adott interjúban a cukrászipar előtt álló aktuális kihívásokat Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Mind közül a legkomolyabb problémaként azonban az időjárást említette. „A tavaszi időszak a legtöbb cukrászda életében kiemelt jelentőségű, ilyenkor a hosszú tél után megtelnek újra a teraszok, visszatérnek azok a vendégek is, akik elsődlegesen a fagylalt miatt járnak hozzánk, minden megtelik élettel. Ki is vannak éhezve erre a vendégek, a szezon első fagylaltjainál nincs is jobb. Sajnos idén »elmaradt« a tavasz, ami a cukrászdák, fagylaltozók forgalmán is meglátszik” – magyarázta.

fagylalt, fagyi
Ha fagylaltot vásárolunk, érdemes a minőségi termékeket keresni. Fotó: Getty Images

Kitért a minőségi fagylaltok árára, illetve ezzel párhuzamosan az albán fagylalt hazai térhódítására is. Bár nagyon nagy a szórás, tapasztalatai szerint egy-egy gombóc ára ma reálisan 550 forint körül kezdődik, mindazonáltal találkozott már 850 forintos gombócárral is. A szakember szerint intő jel lehet a minőségre nézve, ha bárhol 500 forint alatti áron kínálják a fagyit. Ugyanakkor mára az albán fagylalt ára is olyannyira megközelített a minőségi fagylaltokét, hogy pusztán ennek alapján még nem lehet megalapozott vásárlói döntést hozni. „A nagyon élénk, rikító színek, a sokszor díszítés nélkül feltornyozott fagylalthalmok és a hatalmas adagok mind legyenek elrettentő jelek” – tanácsolta Erdélyi.

Az albán fagyival szembeni kritikaként említette, hogy ezekben a termékekben többnyire alig-alig van beltartalmi érték, ellenben annál több adalék- és festékanyagot tartalmaznak. Meglátása szerint, ha fagyiról van szó, a kevesebb tényleg több, és nem érdemes az egyébként éppen csak olcsóbb árak miatt „egészségre ártalmas, silány” terméket vásárolni.

A fagyi is okozhat ételfertőzést

Mint azt korábban megírtuk, még ha ritkán is esik szó róla, a fagylaltok is lehetnek gyomor-bélrendszeri megbetegedést kiváltó fertőzések forrásai. Ha tehát fagyit vásárolunk, az árak mellett célszerű a vendéglátóhely környezetét is megfigyelni. Semmiképpen sem jó jel, ha azt vesszük észre, hogy a kínálatban lévő termékek folynak, megolvadtak. Ugyancsak fokozzák a fertőzésveszélyt az olyan díszek, műanyag játékok, növényi részek a fagylaltokon, amelyek pusztán dekorációs célt szolgálnak és nem ehetőek. Fontos továbbá, hogy a személyzet kizárólag szalvétával foghatja meg a tölcséreket, illetve adhatja ki a fagylaltot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.