Betegségektől védhet a növényi fehérjékben gazdag étrend

Egy új tanulmány szerint a növényi fehérjéket hangsúlyozó étrendet követő nőknél sokkal kisebb valószínűséggel alakulnak ki krónikus betegségek.

Még a nyolcvanas években kezdték el azt a kutatást, ami nők étkezési szokásait vizsgálta. Akkor a közel 49 ezer résztvevő átlag életkora 49 év volt, és az általuk kitöltött kérdőívek alapján napi kalóriájuk körülbelül 13 százalékát állati fehérjéből, nagyjából 2 százalékát tejfehérjéből, és körülbelül 5 százalékát növényi fehérjéből nyerték - írja az EverydayHealth.com.

Az állati fehérje olyan forrásokból származott, mint a marhahús, csirke, tenger gyümölcsei, tej és sajt. A növényi eredetű fehérje forrásnak pedig a kenyér, zöldségek, gyümölcsök, pizza, gabonafélék, péksütemények, burgonyapüré, diófélék, bab, mogyoróvaj és tésztafélék számítottak.

A vizsgálat kezdetén a résztvevők nem szenvedtek olyan gyakori, krónikus betegségekben, mint például szív- vagy cukorbetegség vagy rák, és nem volt fizikai vagy kognitív problémájuk. A körülbelül három évtizeden át tartó nyomonkövetés után ez még mindig igaz volt nagyjából 3700 nőre, akik a kutatók szerint "egészségesen öregedtek meg".

Azok a nők, akik többségében növényi fehérjét fogyasztották, 46 százalékkal nagyobb valószínűséggel voltak egészségesek idősebb korukban is, míg azokra a résztvevőkre, akik inkább több állati fehérjét fogyasztották, 6 százalékkal kisebb valószínűséggel volt igaz.

"A több növényi fehérje fogyasztásának előnye az étrendben található más tápanyagokhoz képest az, hogy a növényi fehérje a szív- és érrendszeri betegségek és más krónikus betegségek alacsonyabb kockázatával jár együtt. Ráadásul olyan élelmiszerforrásokból származik, amelyek jellemzően jó minőségű szénhidrátokat, például élelmi rostokat, vitaminokat és ásványi anyagokat, valamint antioxidánsokat tartalmaznak" - mondta Dr. Andres Ardisson Korat, a tanulmány vezető szerzője.

növényi alapú étrend
Fotó: Getty Images

Természetesen a táplálkozástudomány az 1980-as évek óta sokat fejlődött. Ma már valószínűleg nem a kenyér az első dolog, ami az embereknek eszébe jut, ha például növényi alapú fehérjére gondolnak. De valóban hozzájárulnak gabonafélék az ember által elfogyasztott fehérje összmennyiségéhez növényi alapú étrend esetén is.

"A teljes kiőrlésű gabonafélék választása egészségesebb, különösen, ha az ember hajlamos a cukorbetegségre, mivel a szervezetnek hosszabb ideig tart a teljes kiőrlésű gabonafélék megemésztése, így a cukrok is lassan szívódnak fel. Én a teljes kiőrlésű kenyeret, barna rizst és édesburgonyát javaslom, ha lehetséges, és ha az illetőnek nincs más étrendi korlátozása" - mondta Dr. Michal Melamed, az amerikai Albert Einstein Orvostudományi Egyetem gyermekgyógyászati, valamint járványtani és népegészségügyi professzora.

A kutatás egyik hiányossága, hogy nem derül ki belőle, pontosan melyik növényi alapú fehérje a legegészségesebb, és mely állati eredetű fehérjét ajánlott leginkább elkerülni. Különösen a vörös és a feldolgozott húsokat ugyanakkor már összefüggésbe hozzák számos krónikus egészségügyi problémával. A halak, különösen az omega-3 zsírsavakban gazdag fajták azonban bizonyítottan jótékony hatással vannak a szív egészségére.

Melamed elismeri, hogy nem mindenki tud lemondani a húsevésről, de már kisebb változtatások is sokat segíthetnek. "Van, aki fokozatosan vált, például egy ideig csak halat eszik, utána vegetáriánus lesz, majd vegán. Mások ki tudják zárni a húsféléket az étrendjükből, de különleges alkalmakkor azért fogyasztanak. Szerencsére egészséges táplálkozási szokások széles skálája létezik" - magyarázta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Gyengén vagy közepesen felhős idő várható. Az esti, késő esti csapadékgócok megszűnnek, ezt követően legfeljebb elvétve alakulhat ki kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél az ország nyugati kétharmadán élénk, a Dunántúlon néhol erős marad. Késő estére 10 és 16, hajnalra általában 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken 5 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!