Ételek, melyek lejárati dátum után is ehetők

Természetesen alapvetés, hogy ha egy étel zöld, habzik, penészes, nyálkás vagy feltűnően kellemetlen szaga van, akkor nem szabad megenni. Ugyanakkor vannak ételek, amelyeket nyugodtan fogyaszthatunk a csomagolásukon feltüntetett dátumon túl is.

Konzervek

Minél inkább finomított, feldolgozott egy étel, annál rugalmasabbak lehetünk a csomagolásán feltüntetett dátummal. Ez természetesen a konzervekre is vonatkozik, amelyeket érdemes mindig sötét, száraz helyen tárolni, mert így őrzik meg legtovább a minőségüket, illetve így van a legkisebb esély rá, hogy megsérül a csomagolás. Ha a konzervdoboz megsérült, szivárog, rozsdás, akkor inkább dobjuk ki, és akkor se együk meg, ha a benne lévő étel habos, buborékos. Ha azonban a csomagolás sértetlen, és a benne lévő étel színe, állaga, illata is a megszokott, akkor egy alapos forralás után a lejárati időn túl is ehetünk belőle.

Ezek az ételek általában a lejárati dátum után is fogyaszthatók
Ha a mirelitzöldség a csomagolás szerint már le is járt, még akkor is fogyasztható

Tejtermékek

A joghurt , a tej, a sajtok általában ehetőek, amíg a romlás nyilvánvaló jelei nem mutatkoznak rajtuk. Tejek esetében körülbelül 4-5 nappal haladható túl a lejárati idő, sajtoknál pedig még erre is rászámolhatunk néhány napot. Ha azonban valami büdös vagy megváltozik az állaga, akkor inkább dobjuk ki.

Gabonapelyhek, tészták, kekszek

Az ilyen jellegű termékeket is fogyaszthatjuk a lejárati időn túl, kivéve, ha erős, kellemetlen szagot árasztanak vagy valamilyen módon megsérült a csomagolásuk, illetve megváltozott az állaguk. Utóbbi esetben egyébként élvezeti értékük is jelentősen csökken, így általában már csak emiatt sem szokta őket senki elfogyasztani.

Fagyasztott zöldségek és gyümölcsök

Legtöbb esetben egészen nyugodtan megehetjük a mirelit zöldségeket, gyümölcsöket akkor is, ha a csomagolásukon található dátumot már túlhaladtuk. Amit viszont sose tegyünk, az a fagyasztott, majd felengedett termékek visszafagyasztása . Ilyenkor sajnos nagy esély van rá, hogy olyan baktériumok kerülnek az élelmiszerre, amelyek a szervezetbe kerülve betegségeket okozhatnak.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!