Ételek, amelyektől bűzleni fog

Az alábbiak mind egészséges, jóravaló ételek, csak épp elfogyasztásuk után kellemetlen testszagot okozhatnak. Fontolja meg, rendel-e belőlük egy légyott előtt!

A testszagunk egyedi, akárcsak az ujjlenyomatunk: az izzadságmirigyekben megtalálható több száz baktériumnak köszönhetjük. Sok minden befolyásolhatja a baktériumflórát, így a testszagot, többek között az is, amit elfogyasztunk.

Káposzta, brokkoli, karfiol

A keresztesvirágúak ként tartalmaznak, amelyet a szervezetünk olyan vegyületekké alakít át, melyek például az avas vajban is megtalálhatóak, innen ered a jellegzetes szag. A vegyületeket az izzadságmirigyek választják ki, emiatt a zöldségek elfogyasztása után egy órával már érezhető a testszag megváltozása - és nem feltétlenül a kellemesebb irányba. Szerencsére, ez a hatás nagyjából hat órán belül elmúlik. Ha még ennyit sem szeretnénk várni, pároljuk meg a zöldségeket egy kevés sós vízben, ennek segítségével megszabadulhatunk a kellemetlen testszagot okozó vegyületektől.

Tipp A mája viszont kifejezetten örül jó néhány ételnek, receptekért kattintson!

Vörös hús

Az emésztési folyamat során a vörös húsokban található aminosavak nem bomlanak le teljesen, a maradványokat pedig az izzadságon keresztül is kiválasztja a szervezetünk. A maradványok a bőrön található baktériumokkal összekeveredve felerősítik és megváltoztatják a testszagot. Sajnos, ezt nem is nagyon lehet megelőzni, a vörös húsok emésztése ugyanis keményebb munkát igényel a szervezettől, aminek következménye a fokozottabb izzadás. A kellemetlen testszag a hús elfogyasztása után nagyjából két órával jelentkezik, és a hatás akár két héten keresztül is tarthat.

halétel
Nem a legjobb ötlet halat enni egy randevún

Halak

A halfogyasztás rendkívül egészséges, a szakemberek javaslata szerint hetente kétszer kellene halat ennünk. Azonban a halakban megtalálható egyik B-vitamin, a kolin jellegzetes szaggal jár együtt: az izzadságunk akár napokig is halszagú lehet. Meglepő módon, a halszagú izzadság egy igen ritka anyagcserebetegség, a trimetilaminuria (TMAU) jele is lehet.

A halszag-szindrómának is nevezett rendellenesség lényege, hogy a beteg szervezetéből hiányzik egy enzim, mely a trimetilamin nevű vegyület feldolgozásáért felelős. A trimetilamin ezért felgyülemlik a beteg vizeletében, izzadságában és a lehelletében (férfiaknál az ondóban is), és ez állandó halszaggal jár együtt. A betegnek semmilyen más tünete nincs a jellegzetes, erős testszagon kívül. A rendellenesség nem gyógyítható, de kezelhető, például speciális diétával (melyben mellőzni kell a kolin-, karnitin-, kén- és lecitintartalmú ételeket, így a tojássárgáját, a vörös húsokat, a halakat és a hüvelyeseket ).


Gyorséttermi ételek

A szakemberek még nem tudják, miért fokozza a testszagot a gyorséttermi ételek fogyasztása, valószínűleg a magas cukortartalom a felelős. A vérben keringő glükóz néhány embernél megváltoztatja az izzadság összetételét , így amikor az keveredik a bőrön lévő baktériumokkal, a testszag is megváltozik. A gyorséttermi ételekből ráadásul hiányzik a klorofill, mely természetes méregtelenítőként és dezodorálószerként is működik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!