Ételek, amelyekről érdemes lemondani atópiás dermatitisz esetén

Az atópiás dermatitisz sokakat érintő probléma. Mivel a tünetek az enyhétől az egészen súlyosig terjedhetnek, mindenkinek érdemes kitapasztalnia, hogyan előzheti meg ezeket, vagy ha már fellobbantak, hogyan enyhíthet rajtuk.

Az atópiás dermatitisz (AD) az ekcéma egyik fajtája: krónikusan fennálló bőrgyulladás, amit a veleszületett hajlam és bizonyos környezeti tényezők – például hőmérsékleti körülmények vagy táplálkozási szokások – válthatnak ki. Jellemzője, hogy időről időre fellángol, olyan kellemetlen tüneteket okozva, mint a bőrszárazság és annak következménye, a sérült, kipirosodott, kisebesedett, hámló vagy kérges bőr. A viszketés és a folytonos gyulladás is az atópiás dermatitsz általános és gyakori velejárója.

Az egyes ételekben lévő allergének is fellobbanthatják az atópiás ekcémát. Fotó: Getty Images

Becslések szerint az emberek 10-15 százalékát érinti valamilyen formában, az öt év alatti gyermekek körében pedig 10-15 százalékos az előfordulása, négyötödük azonban felnőtt korára teljesen kinövi.

Milyen élelmiszerek váltják ki vagy súlyosbítják az atópiás dermatitiszt?

Atópiás hajlam esetén – akkor is, ha az nem társul ételallergiával – érdemes kerülni bizonyos élelmiszerek fogyasztását a bennük található allergének miatt, amelyek előidézhetik, vagy felerősíthetik az atópiás dermatitisz tüneteit. (A betegek egy részénél az AD ételallergiával is társul, másoknál az ételallergia előfutáraként jelenik meg.) Az elsődlegesen kerülendő, potenciális kockázattal járó ételek közé tartozik például a tojásfehérje, a tehéntej és az egyes tejtermékek, a szója, a búza, a tenger gyümölcsei, a kagyló és a diófélék is - írja a healthnews.com. 

Nem csak ételek, hanem különféle kémiai és vegyi anyagok is allergizálhatnak és elősegíthetik a szimptómák fellángolását: egyebek mellett dekorkozmetikumok, parfümök és egyéb illatszerek, vagy tisztítószerek szintetikus összetevői. Éppen azért, aki hajlamos az AD-re, annak szakemberrel való konzultációt követően fontos a megfelelő bőrápolás: speciális hidratáló készítmények használata, amelyek gondoskodnak a bőr "zsírozásáról", vagyis nedvességtartalmának megtartásáról.  

Mit tehetünk még? 

AD esetén érdemes kerülni az antibakteriális hatású kéztisztító készítményeket, mert ezek tovább száríthatják a bőrt. Fontos, hogy lakásunkban a levegő páratartalma megfelelő legyen (ha kell, párásítsunk), mert a száraz levegő szintén súlyosbíthatja a meglévő tüneteket. Sokat segíthet az is, ha a bőrirritációt kiváltó vagy fokozó szintetikus textíliák helyett áttérünk a pamuttartalmú ruhák viselésére, és szükség esetén – orvosi javaslatra – helyi hatóanyag-tartalmú készítményeket is alkalmazunk.   

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!