Életet menthet a helyes táplálkozás

A következő hat évben 3,7 millió emberéletet lehetne megmenteni a helyes táplálkozás biztosításával - állítja legfrissebb jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szervezet szerint az egyes életszakaszokban szükséges megfelelő táplálás lehetővé tétele ideális esetben az egészségügyi szolgáltatások egyik alapköve lenne.

A mutatók szerint világszerte csökken a testmagasság és az életkor aránya alapján alultápláltnak számító gyerekek száma. 1990 és 2018 között 39,2 százalékról 21,9 százalékra csökkent az alultápláltság az öt évnél aluli gyerekek körében. A gyermekkori elhízás ugyanakkor egyre gyakoribb.

egészséges táplálkozás, megfelelő táplálás, egészség megőrzése, helyes étkezés,
Fontos lenne, hogy mindenki lehetőséget kapjon az egészséges táplálkozásra. Fotó: iStock

Az elhízás ezért veszélyes

1990 és 2018 között a túlsúlyosnak számító gyerekek aránya 4,8-ról 5,9 százalékra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy több mint kilencmillió kiskorú testsúlya nagyobb az ideálisnál. Emellett a felnőttkori túlsúly és elhízás is csaknem minden régióban és országban növekedést mutat. 2016-ban 1,3 milliárd ember volt túlsúlyos, és ebből 650 millió, vagyis a világ népességének 13 százaléka számított elhízottnak. Ez azért baj, mert az elhízás fokozza a diabétesz, a szív- és érrendszeri betegségek, bizonyos ráktípusok, valamint az izomzat és a csontrendszer rendellenességeinek kockázatát.

Az étel a legjobb orvosság - olvassa el korábbi cikkünket!

A minőségi szolgáltatások biztosítása és az univerzális egészségügyi ellátás megvalósítása érdekében a megfelelő élelmezésnek az alapvető egészségügyi szolgáltatások egyik alapkövének kellene lennie. Ezen kívül jobb élelmiszer-környezetre is szükség van, hogy mindenkinek lehetősége legyen az egészséges táplálkozásra - véli Jamamoto Naoko, a WHO munkatársa.

A világszervezet a saját egészségügyi irányelveiket leginkább követő intézkedések bevezetésére buzdítja az országokat. Emellett a várandós nőknek a vas- és folsavtartalmú étrend-kiegészítők alkalmazását, a szülésnél pedig a késleltetett köldökzsinór-elvágást javasolja. Az ajánlások célja, hogy a csecsemő minél több fontos tápanyagokhoz juthasson hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!