Együnk meg mindent nyolc óra alatt!

Sokat segíthet a fogyásban, ha étkezésünket csak egy nyolcórás sávra korlátozzuk mindennap, állítja új amerikai kutatás.

Ha csak ebben a nyolc órában eszünk egy nap, sem előtte, sem pedig utána, az nem csupán túlsúlyproblémáinkban segít, hanem a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét is csökkenti. Mindezek mellett zsíros és cukros ételeket is nyugodtan fogyaszthatunk, mivel ezen módszer használatával, úgy tűnik, az ilyen típusú ételek sem okoznak gondot. A kutatók úgy vélik: ha rendszeresen táplálkozunk, a test képes felkészülni az egyes étkezésekre és a kalóriaégetésre, így hatékonyabban dolgoz fel minden tápanyagot. A kutatást a kaliforniai Salk Instituteban folytatták le, eredményeit pedig a Cell Metabolism szakfolyóiratban publikálták.

Mindegy melyik diétát választjuk, a sikerre ugyanolyan esélyünk van! Az üdvözítő diétákat kutató tanulmány összefoglalóját itt olvashatja! Az említett kísérlet során háziegereket nagy zsírtartalmú diétán tartottak, az adagokat pedig csak egy nyolcórás sávban, például reggel 9 és este 5 között ehették csak meg. Az eredmények azt mutatták, hogy az ilyen étrend et folytató egerek sokkal egészségebbek voltak és sokkal kisebb testsúlyuk is volt, mint azoknak, akik ugyanennyi kalóriát egész napjukra elosztva ehettek rendszertelenül. Még akkor is, ha ezt a nyolcórás időtávot kilenc órára nyújtották el, az egerek képesek voltak pár napon belül ledobni testsúlyuk 5 százalékát.

A fogyással kapcsolatban a leggyakoribb tanács az, hogy együnk mást és együnk egészségesen

A kutatást végző Satchin Panda professzor és társai úgy vélik: ha a test fel tud készülni a rendszeres étkezésre, akkor az emésztőrendszer szinkronba kerülhet a test többi folyamatával és jobb hatásfokkal is képes feldolgozni az ételt. Ez ugyanakkor abban is segíthet, hogy jobb baktérium-egyensúly alakuljon ki a gyomorban, amely következésképpen jobb anyagcseréhez is vezethet.

A kutatók elmondták: a fogyással kapcsolatban a leggyakoribb tanács az, hogy együnk mást és együnk egészségesen , de mi van azokkal, akiknek nem áll módjában az étrendváltoztatás? Ha nem tudunk változtatni azon, hogy mit eszünk, segíthet-e a fogyásban az, hogy mikor eszünk? A vizsgálat eredményei határozott igennel válaszolnak erre a kérdésre, ráadásul a kialakult pozitív hatások huzamosabb ideig is megmaradnak, nem kötelező a rendszer állandó betartása, lehetnek olyan "csalónapok", amikor bármit ehetünk és bármikor, az alkalmankénti csúszást ugyanis testünk képes tolerálni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.