Egy nap ötször

Ahogy nekünk felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is napi ötszöri étkezésre van szükségük: reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára és vacsorára. A legfontosabb étkezés ezek közül a szakemberek szerint a reggeli.

Szerencsére, ahogyan az egy friss felmérésből kiderül, Európa legtöbb országában a gyerekek 85 százaléka reggelizik rendszeresen. Csakhogy az első étkezés nem minden nap, és nem mindenhol jellemző. Tízből mintegy négy gyerek reggeli nélkül indul iskolába, és tízórait is csak minden második tanuló eszik – derült ki a NUTRIKID 2011-es kutatásából, amelyben 10-12 éves diákokat kérdeztek. Az ebéd a legjellemzőbb étkezés: tízből kilenc diák ebédel, viszont csak minden harmadik gyerek uzsonnázik. Vacsorát a nebulók 80%-a fogyaszt. Látható tehát, hogy vannak hiányosságok az étkezések gyakoriságában.

Jobb esélyek kora reggel

Mégis hogyan lehet ügyes egy szülő, hogyha épp csak arra marad ideje, hogy elkísérje a gyereket az iskolába? Egy közös reggeli máris ideális indítása a napnak. Azok, akik reggelivel kezdik a napot, kevesebb gondolkodási nehézséget és fizikális sérülést szenvednek el, mint azok, akik kihagyják az első étkezést - derül ki egy 800 ápolón végzett friss tanulmányból. Könnyebben megy tehát csemeténknek az írás, a számolás, ha nem üres gyomorral ül az iskolapadba. "A vacsorától számítva akár 12 óra is eltelhet a következő étkezésig" magyarázza Mihály Tekla, a Nestlé dietetikusa. "Ennyi idő alatt jelentősen csökken a szervezetünk energiaszintje, ezért is fontos, hogy a reggeli tápláló és a kiegyensúlyozott étrend kívánalmainak megfelelő legyen." A hétköznapi reggeli sietségben érdemes olyan reggelit választani, amelynek elkészítése és elfogyasztása nem jár sok idővel.

"Az ideális reggeli teljes értékű gabonával készült élelmiszert (például gabonapelyhet), fehérjét (például egy pohár tejet), zöldséget vagy gyümölcsöt és innivalót is tartalmaz" - foglalja össze a dietetikus. Praktikus, kényelmes és finom megoldás lehet, ha olyan tápláló étel kerül az asztalra, mint a teljes értékű gabonával, hozzáadott vitaminokkal és ásványi anyagokkal készült gabonapehely. Nem beszélve arról, hogy a gabonapehely mellé tej is jár, amely a leggazdagabb kalciumforrás.

A napközbeni étkezések

A legtöbb gyerek az iskolai menzán ebédel, sőt, sok esetben tízórait és uzsonnát is kapnak a nebulók két óra között vagy a napköziben. Gyakran keresik fel az iskolai büféket is. Annak érdekében, hogy gyermekünk egészségesen és kiegyensúlyozottan étkezzen, az ehhez vezető lépéseket meg kell tanítanunk nekik apró trükkökkel. Szemléltessük, hogy milyen ételekre napjában hányszor van szükségük, és otthon mi magunk is változatos étkeket tálaljunk fel. Tehát ne csupán a kedvencüket tegyük a tányérra, hanem mindent, amire szükségük van. De ha minden kötél szakad, és kiderül, hogy szemünk fénye sosem eszi meg a tízórait vagy uzsonnát, akkor csomagoljunk neki könnyen ehető gyümölcsöt ( almát , banánt, szilvát), müzli szeletet, összevágott répát. Ezeket bármikor előkaphatja két óra között is, így biztosan jobban megy a tanulás is.

Az ebéddel sajnos nehezebb helyzetben vagyunk, hogyha nem a menzát választjuk. Ekkor támaszkodhatunk a nagyszülőkre, vagy adhatunk kulcsot is a gyereknek, és otthon várhatja olyan étel, amit csak melegíteni kell.

Amikor ebédmenüt tervezünk (akár a hétköznapokra, akár a hétvégére), figyeljünk oda arra, hogy a déli étkezésnek az alábbi négy élelmiszercsoportot kell tartalmaznia:

  • Gabona (kenyér, burgonya, rizs, tészta): törekedjen rá, hogy minél több teljes kiőrlésű gabonából készült terméket használjunk.
  • Gyümölcsök, zöldségek: minden ebédnél kínáljunk legalább egyféle idény- és/vagy helyi gyümölcsöt; és legalább egyféle zöldséget (az egyik legyen friss). Csak édesítetlen gyümölcskonzerveket használjunk.
  • Húsok, halak: legfeljebb kétszer egy héten érdemes a gyerekeknek fehérhúsokat kínálnunk. Halak és tenger gyümölcsei is kerüljenek az ebédlőasztalra heti néhány alkalommal.
  • Tej és tejtermékek: használjunk alacsony zsírtartalmú tejfölt, kefirt, joghurtot.

Miért fontos, hogy együtt egyen a család?

Ha a gyermek válogatós, játszik az étellel vagy étkezés közben inkább a tévére figyel, akkor bizony baj van. Sajnos sok szülő szembesül ezzel a problémával, aminek elkerülésére az egyetlen módszer, ha nyugodt körülményeket teremtünk az otthoni közös étkezésekhez. Kapcsoljuk ki a tévét, tegyük le az újságot, és inkább teremtsünk közös élményt a család számára a beszélgetéssel fűszerezett étkezés alkalmával. Ne feledjük, hogy a gyermekkorban kialakított táplálkozási szokások, illetve elsajátított ismeretek nagyon meghatározóak a későbbiekre, sokszor az egész felnőtt életre nézve is.

A vacsora lehet hideg is, meleg is, váltogathatjuk is, hogy két-háromnaponta fűzünk, máskor pedig szendvicseket készítünk krémekkel vagy sajttal, de nyers zöldséget is kínálhatunk könnyű mártogatóssal. A lényeg, hogy a hangsúly itt is a változatosságon legyen.

Forrás: Nestlé

Hogyan lehet formálni a gyermek helyes étkezési szokásait? Azzal, ha játékos módon bevonjuk őket az étrend megtervezésébe és az ételek elkészítésébe. A kicsik ilyenkor tanulják meg a helyes ételválasztást, az étkezési ritmust. Formálódik az ízlésük, rögzülnek a táplálkozási minták, illetve a táplálkozási magatartás is. Már az óvodások is élénken érdeklődnek a külvilág iránt, és ezt az ügyes szülők ki is használhatják, hiszen a gyerekeket bevonhatják az ételkészítésbe - a gyerek ügyességétől függően, és a megfelelő biztonság mellett. Ha aktív részesei az előkészületeknek, akkor biztos, hogy az étkezésnél sem csak passzív megfigyelők lesznek, sőt még büszkék is lesznek rá, hogy a reggeli elkészítéséhez ők is hozzájárultak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra