Az új egészséges őrület neve: nitrokávé

A Guiness sör népszerűségének egyik titka a selymes, krémes állag érzése a szájban, amelyet sokáig csak a csapolással tudtak elérni. Aztán feltalálták a widgetet, azt a pingpong labda méretű műanyaggolyót, amely akkor engedi ki a nitrogéntartalmát, amikor az üveget vagy dobozt kinyitják. Ezt a hatást utánozzák most a kávéknál is, ami a nyár nagy slágere lehet.

A jegeskávé nem új találmány, de arra eddig senki sem gondolt, hogy a barna sör és a kávé élvezete komolyan közelíthető egymáshoz, hiszen karakterében két hasonló italról van szó. Nagynyomású nitrogénnel kávét majdnem ugyanúgy lehet csapolni, mint a sört. A nitro kávé egy ugyanolyan krémesen habos ital, mint előképe a barna sör.

A nitrokávé ráadásul egészségesebb is, mint a többi fekete nedű, mert édesítés nélkül és jég nélkül szolgálják fel. Az egyik legnagyobb globális kávézólánc, amelynek nálunk is vannak üzletei Amerikában 500 üzletben kezdi meg az ital forgalmazását, s komoly sikerre számítanak az eddigi próbák alapján.

A nitrokávét nem édesítik semmivel

A kávé a legnépszerűbb italok közé tartozik a világon, a legtöbb ember el sem tudja képzelni a napját a reggeli kávéja nélkül. Pozitív (és negatív) egészségügyi hatásairól is számos cikket olvashattunk, de mi mindenre lehet még használni? Részletek!

A cukormentes kávé terjedését az segíti, hogy a nitrogén befolyásolja az ital textúráját és ízét. Az eddigi visszajelzések szerint a fogyasztók a kávét annak ellenére elég édesnek érzik, hogy nincs benne cukor. A textúra teremt olyan körülményeket, amely elfogadhatóvá, sőt ínyencséggé teszi az így készült italt.

A szakértők úgy látják, hogy egy nagy nitrotrend kezdetén vagyunk. A kávé esetében ez a cukormentesség miatt mindenképpen egészségesnek látszik, s nem kétséges, hogy hamarosan, az otthoni nitrózásra alkalmas eszközök is megjelennek.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!