Az étel illatától függ, hogy mennyit eszünk belőle

Az erősebb illatú és aromájú ételekből kisebbeket harapunk, ami segíthet kontrollálni azt, hogy mennyit fogyasztunk az adott ételből.

Egy nemrég a BioMed Central Flavour című kiadványában megjelent cikk szerint az erősebb illatú, aromás ételekből kevesebbet eszünk: kisebbeket harapunk belőlük, és minél kisebbeket harapunk ugyanis, annál hamarabb érezzük jóllakottnak magunkat.

Az aromát elsősorban az étel összetevői és textúrája határozzák meg. Ha kisebbeket harapunk, kevesebb ízanyag jut a szánkba, ami megmagyarázza, miért eszünk kisebb falatokat az ismeretlen vagy kevésbé kedvelt ételekből. Hogy külön tudják vizsgálni az ételek aromájának hatásait, a holland kutatók olyan kísérleti módszert hoztak létre, amellyel különböző illatanyagokat tudtak a résztvevők orrába juttatni a vizsgálatok során, miközben az önkéntesek egy süteményt fogyasztottak.

"Minél erősebb volt az étel illata, annál kisebbeket haraptak a résztvevők" - mondta Dr. Rene A. de Wijk, a kutatás vezetője. "Úgy tűnik, agyunk a harapás nagyságának módosításával tudat alatt képes befolyásolni az ízanyag-bevitelt."

A vizsgálatok szerint az ételek szagának erősebbé tételével az egyes harapásoknál 5-10 százalékkal csökken a bevitel. Ha az étel aromásabb és kisebb adagokban érkezik, hamarabb érezzük jóllakottnak magunkat, ezzel pedig könnyen fogyhatunk is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!