Amit eddig nem tudtunk a tojásról

A húsvét előtti két-három hétben 30-40 százalékkal több tojást vásárolnak, mint az átlagos időszakban - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára, aki szerint idén hasonló mennyiségben értékesítenek tojást az ünnepi időszakban, mint tavaly.

Húsvét előtt jóval több tojást vásárolunk

A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 200-220 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka. A teljes tojás-fogyasztás évente meghaladja a 2,4 milliárdot - mondta el Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára.

Roham lesz húsvét előtt A tavalyinál is erősebb húsvéti forgalomra számíthat a kiskereskedelem, a vásárlók változatlanul a sonkákat, a tojást, a kalácsokat és a csokoládé figurákat keresik leginkább, a minőségi termékek iránt egyre nagyobb az igény. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, Vámos György elmondta, az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások túlléphetik az 50 milliárd forintot.

Amit eddig nem tudtunk a tojásról, tojás húsvét tojásfogyasztás ünnep táplálkozás Központi Statisztikai Hivatal
Fejenként 223 tojást fogyasztunk el egy évben

Mennyibe kerül a tojás? A 11. héten 46,7 forint volt . Molnár Györgyi szerinte a tojás ára húsvétkor már ezen a szinten marad. Megjegyezte, hogy a budapesti és a nagyvárosi árak jellemzően magasabbak a vidékiekhez képest, illetve az áruházlánci árak magasabbak a piaci áraknál.

Kiemelte, hogy az ágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 20 százalékkal, 28,6 milliárd forintra nőtt 2016-hoz képest, amely a részben az ár növekedésének tudható be. A tojásárakról elmondta, hogy a tojás darabonkénti előállítása költsége átlagosan 19 forint, csomagolással 23 forint, az áfa nélküli eladási ára a 10. héten 28,3 forint volt. Az M-es méretű tízes csomagolásban kapható tojás darabonkénti fogyasztói ára átlagosan 53,63 forintba került a boltokban az idén az első héten, amely kis kilengéseket számítva, fokozatosan mérséklődött a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügy óta.

Fejenként 223 tojást fogyasztunk

Rámutatott arra is, hogy magyar lakosság évente - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján - fejenként 223 tojást fogyaszt el. A mezőgazdasági titkár felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy mindig ellenőrizzék a tojásokon a HU jelzést , amely jelzi az eredetet, valamint garantálja a biztonságot, a termék frissességét és a minőséget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra