A liszt ennyivel drágul ősztől

Augusztus-szeptemberben a malmoknak meg kell próbálniuk elismertetni a kilónkénti ötforintos lisztáremelést, ellenkező esetben megszűnik az iparág minimális nyeresége és banki finanszírozhatósága - mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ősztől megint drágul a liszt

Legutóbb idén februárban volt szó a liszt árának emeléséről . Akkor Lakatos azt mondta, hogy a 2017-es aratás utáni átlagosan 5 százalékos lisztáremelés óta jelentős költségnövekedést kellett elkönyvelni a malomiparban, ezért nem halogatható tovább az átadási árak újabb emelése.

Az iparág túlélése érdekében augusztus-szeptemberben lisztáremelésre lesz szükség - mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán. A Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója a lap csütörtöki számában kifejtette, hogy tavaly csak az egész évre tervezett áremelés felét tudták keresztülvinni.

Lakatos szerint a körülbelül ötforintos lisztáremelés a lakosságnak sem okozna nagy terhet. Ez az évi fejenkénti nyolcvankilós lisztfogyasztással számolva egy főre négyszáz forint többletköltséggel járna, ugyanakkor az emelés körülbelül kétszázalékos árbevétel-arányos nyereséget tenne lehetővé - mondta.

Csak 400 forinttal drágul a liszt fejenként, liszt pékárú áremelkedés kenyér drágulás élelmiszerdrágulás
400 forinttal drágul a liszt fejenként

A cégvezető szerint, ha nem is a közeljövőben, de öt-tíz éves távlatban a magyarországi péksütemény- és kenyéráraknak fel kell zárkózniuk a nyugat-európai szintre , mert csak így élhet meg tisztességesen a malom- és pékszakma, illetve csak így oldható meg banki finanszírozhatósága.

Hónapról hónapra drágul az élet

Nem tűnik soknak ez az egy főre jutó négyszáz forintos többletköltség, csak épp a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak a júniusban az egy évvel korábbinál, májushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

2018. június 8-án számoltunk be róla, hogy májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. 2017. májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 3,8 százalékkal emelkedett. 2018. május 9-én pedig azt írtuk, idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult idő valószínű, esetleg keleten, északkeleten szakadozhat a felhőzet. A Dunántúlon többfelé várható csapadék: zömmel eső, de a hegyekben havas esőbe, havazásba válthat a csapadék. Északkeleten is előfordulhat kevés havas eső, a magasabb részeken gyenge havazás. Az északkeleti szél megélénkül, az északkeleti tájainkon meg is erősödik.Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő.Hajnalban -1, +4 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!