A gyógyszerek ennyivel drágultak

A fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak júniusban az egy évvel korábbinál, májushoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

3,1 százalékkal nőttek az árak júniusban

Ismét drágult minden! Január-június között a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

Az elmúlt egy évben a jármű-üzemanyagok, valamint a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben, az üzemanyagokért 15 százalékkal, a dohányárukért 8,9 százalékkal kellett többet fizetni júniusban, mint egy évvel ezelőtt - mondta az adatok ismertetésekor Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője. A tartós fogyasztási cikkek és a ruházati termékek ára ugyanakkor csökkent júniusban májushoz képest - tette hozzá.

Ennyivel drágultak a gyógyszerek, patika, gyógyszertár, kapszula, orvosság, KSH áremelkedés élelmiszerárak gyógyszerek gyógyszerárak élelmiszerek
Ahogy minden, úgy a gyógyszerek is drágultak

A gyógyszerek is drágábbak lettek

Az előző év júniusához viszonyítva az élelmiszerek ára 3,4 százalékkal emelkedett. Ezen belül a vaj, vajkrém 12,2, a száraztészta 11,2, a tojás 10,1, a tejtermékek 9,0, a liszt 5,1, a baromfihús 4,6 százalékkal drágult, a cukor 22,1 százalékkal olcsóbb lett 12 hónap alatt. A legnagyobb mértékben, átlagosan 6,2 százalékkal az egyéb cikkek ára nőtt, ide tartoznak az üzemanyagok mellett a gyógyszerek, a lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos termékek, valamint a kulturális cikkek.

Az energia és a palackos gáz is többe kerül

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 5,9, a szolgáltatásoké 1,6 százalékkal emelkedett.

A háztartási energia 1,4 százalékkal drágult, ezen belül a tűzifa ára 13,2, a palackos gázé 4,6 százalékkal nőtt, az elektromos energia, a vezetékes gáz és a távfűtés ára nem változott. A ruházkodási cikkekért 0,6 százalékkal többet, a tartós fogyasztási cikkekért 1,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni júniusban, mint egy évvel korábban.

Májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,4 százalékkal mérséklődött júniusban, főként az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) árának 4,4 százalékos csökkenése miatt. Az idényáras termékek nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt.

Az egyéb cikkek ára 1,3, ezen belül a jármű-üzemanyagoké 3,2 százalékkal emelkedett.

A szeszes italok, dohányáruk 1,3, a szolgáltatások 0,2 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára nem változott. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,1, a ruházkodási cikkeké 0,2 százalékkal csökkent májushoz viszonyítva.

Folyamatosan drágul az élet 2018. június 8-án számoltunk be róla, hogy májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. 2017. májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 3,8 százalékkal emelkedett. 2018. május 9-én pedig azt írtuk, idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A hőmérséklet délután 23 és 29, késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?