3 fantasztikus és olcsó leves

Burgonyával és hagymával is lehet isteni leveseket főzni. Három recept.

Bajor burgonyakrémleves majoránnával

Hozzávalók 4 személyre

  • 1 kg burgonya
  • 20 dkg sárgarépa
  • 15 dkg füstölt szalonna
  • 1 szál póréhagyma
  • só
  • fekete bors
  • majoránna
  • 4 db virsli
  • tejföl, ízlés szerint

Hámozzuk meg és aprítsuk fel a burgonyát és a sárgarépát, kockázzuk fel a szalonnát és vágjuk fel karikákra a póréhagymát. Pirítsuk meg a szalonnát a póréhagymával, majd adjuk hozzá a burgonyát és a répát is, pároljuk néhány percig, végül öntsük fel vízzel. Sózzuk, borsozzuk, és adjunk hozzá majoránnát . Addig főzzük, míg a krumpli meg nem puhul. Amikor a zöldségek megpuhultak, turmixoljuk össze a levest, ha szükséges, hígítsuk. Ha nem krémlevest szeretnénk, akkor elég, ha csak néhány szem krumplit veszünk ki és törünk össze, majd azzal sűrítjük a levest. Karikára vágott virslivel illetve tejföllel dúsíthatjuk.

Francia hagymaleves

Hozzávalók 4 személyre

  • 50 dkg hagyma
  • 10 dkg vaj
  • 1 púpozott evőkanál liszt
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 l alaplé (lehet leveskockából is)
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 4 szál friss kakukkfű
  • 1 db babérlevél
  • 20 dkg félkemény sajt
  • só
  • bors
  • 2-3 reszelésnyi szerecsendió

Francia hagymaleves

Francia hagymaleves A hagymát megtisztítjuk és karikára vágjuk. Vajat olvasztunk egy serpenyőben, rádobjuk a hagymát és meghintjük a cukorral. 10 perc alatt világosbarnára pirítjuk, majd meghintjük egy púpozott evőkanál liszttel és összeforgatjuk. A lisztes, karamellizált hagymát átöntjük egy nagyobb lábasba, hozzáadjuk a sót, borost és a szerecsendiót , felöntjük a száraz fehérborral és a húsalaplével, beledobjuk a kakukkfüvet és a babérlevelet majd körülbelül 45 perc alatt puhára főzzük.

Fejtett bableves füstölt hússal

Hozzávalók 4 személyre

  • 80 dkg fejtett bab (fagyasztott)
  • 2-3 db sárgarépa
  • 1-2 db fehérrépa
  • 1/4 zeller
  • 1 kis fej hagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 50 dkg füstölt oldalas
  • 10 dkg füstölt szárazkolbász
  • babérlevél
  • őrölt tárkony
  • petrezselyem
  • zellerzöld
  • só
  • őrölt fehérbors

Tegyük egy fazékba a babot, az oldalast, a kolbászkarikákat a hagymával és a babérlevéllel. Öntsük fel annyi vízzel, hogy alaposan ellepje, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, majd közepes lángon főzzük, míg félpuhának nem érezzük a babot és a húst. Óvatosan sózzuk (figyelem, a hús is sós), borsozzuk, adjuk hozzá a zöldség- és a zellerzöldjét, majd a többi zöldségfélét is. Főzzük puhára. Csipetkével vagy friss kenyérrel tálaljuk.

A receptek a Nők Lapja Egészség novemberi számában jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!