15 étel, amelyben alig van kalória

Kevés bennük a kalória, és mivel testünk is energiát hasznosít a feldolgozásuk során, azt is mondhatnánk, hogy az alábbi listán szinte nullkalóriás ételek szerepelnek.

Alma

Egy bögrényi, azaz körülbelül 125 gramm alma majdnem 3 grammnyi rostot és 57 kalóriát tartalmaz.

Rukkola

A rukkola kiváló folsav-, kálium-, kalcium- és K-vitaminforrás, félcsészényi mennyiségben (10 gramm) pedig csak 3 kalória van. Szórjuk hát bátran a salátánkra - ártani nem fogunk vele egészségünknek, sem pedig a diétánknak.

Rukkola: keserű, de egészséges Ma már hazánkban is egyre több salátaféle kapható, így igen változatos ételeket készíthetünk belőlük. A klasszikus fejes salátán és jégsalátán túl érdemes különlegesebb fajtákkal is kísérletezgetni, így a sajátos ízű rukkolával is. Kattintson a részletekért!

Spárga

Egy bögrényi (134 gramm) K-vitaminban és folsavban gazdag spárga elfogyasztása mindössze 27 kalóriát jelent.

Cékla

Egy csésze (136 gramm) káliumban gazdag cékla elmajszolásával 59 kalóriát viszünk be a szervezetünkbe.

Brokkoli

Egy bögrényi (91 gramm) brokkoli 31 kalóriát tartalmaz, ugyanakkor bőven fedezi a napi C-vitamin szükségletünket.

Húsleves

Egy 240 ml-es kis tálkányi - attól függően, milyen húslevest választunk - 7-12 kalóriát tartalmaz.

Káposzta

Ha összekockázunk belőle egy kis csészényit (89 gramm), mindössze 22 kalóriát jelent.

Káposztát is nyugodtan fogyaszthatunk nagy mennyiségben, hiszen alig van benne kalória
Káposztát is nyugodtan fogyaszthatunk nagy mennyiségben

Répa

Béta-karotinban gazdag, kalóriában viszont szegény: egy bögrényi (128 gramm) répa 53 kalóriát tartalmaz.

Karfiol

Egy csészényi (100 gramm) karfiol még a répánál is kevesebb, mindössze 25 kalóriát tartalmaz, emellett ennek a mennyiségnek az elfogyasztása csak 5 gramm szénhidrátot jelent.

Uborka

Mivel nagy része víz, az uborkának nagyon alacsony a kalóriatartalma: félbögrényi mennyiség (52 gramm) alig 8 kalóriát tartalmaz.

Fokhagyma

Ha egy felaprított gerezddel gazdagítjuk a salátánkat, akkor ez mindössze 5 pluszkalóriát jelent.

Grapefruit

Egy fél grapefruitban (123 gramm) 52 kalória van.

Jégsaláta

Egy csészényi (72 gramm) 10 kalóriát jelent, viszont magas az A- és K-vitamin-, valamint folsavtartalma is.

Eper

Nemcsak finom, hanem kalóriaszegény nasi is az eper: egy bögrényi (152 gramm) mennyiség kevesebb mint 50 kalóriát tartalmaz.

Görögdinnye

Az eperhez hasonló értékekkel büszkélkedhet: egy csészényi (152 gramm) kockára vágott piros gyümölcs mindössze 46 pluszkalóriát jelent.

Forrás: Healthline

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!