Napi egy avokádó így hat az egészségre

Naponta egy avokádó elfogyasztása számottevően hozzájárulhat az emésztés és a bélflóra egészségének megőrzéséhez - állítják amerikai kutatók.

Hogyan fogyaszthatjuk az avokádót? Részletek itt.

"Tudjuk, hogy az avokádófogyasztás hozzájárul a jóllakottság érzetéhez, illetve elősegíti a koleszterinszint csökkenését. Mindeddig nem tudtuk azonban, milyen hatással van a hasznos bélbaktériumokra, valamint az azok által termelt anyagcseretermékekre" - idézi az intézmény közleménye Sharon Thompsont, az Illinois-i Egyetem kutatóját. Thompson és munkatársai egy kísérlet során arra a felfedezésre jutottak, hogy napi egy avokádó mellett megnövekszik azon mikrobák mennyisége a bélrendszerben, amelyek lebontják az élelmi rostokat, és amelyek a belek egészségét támogató metabolitokat termelnek. Ezenfelül az érintettek bélflórájának sokszínűsége is nagyobbnak bizonyult.

Az avokádó bélflóránk egészséges szempontjából is hasznos
Az avokádó bélflóránk egészséges szempontjából is hasznos. Fotó: Getty Images

A kísérletbe összesen 163 egészséges, de túlsúllyal vagy elhízással küzdő, 25 és 45 év között felnőttet vontak be. A résztvevők a napi három főétkezésük valamelyikéhez mindennap a kutatóktól kapták az ételt: egyik csoportjuk valamilyen avokádós fogást, míg a kontrollcsoport tagjai szintén hasonló, de avokádó nélkül készült reggelit, ebédet vagy vacsorát. A kutatás 12 hete alatt az alanyoknak rendszeresen vér-, vizelet- és székletmintát kellett adniuk, illetve naplózniuk kellett mindent, amit ettek, illetve azt is, mennyit fogyasztottak a kutatás vezetőitől kapott ételekből. Ezzel együtt semmilyen egyéb megszorítást vagy változtatást nem kellett alkalmazniuk az étrendjükben.

Bár az avokádó zsírban gazdag, a kutatók azonban úgy találták, hogy az első csoport tagjai ugyan valamelyest több kalóriát fogyasztottak, de több zsír is távozott a székletükkel. Hannah Holscher, a tanulmány társszerzője szerint ez arra utal, hogy az avokádót fogyasztók szervezete kevesebb energiát használt fel a bevitt ételekből. A jelenség alighanem összefüggésben áll azzal, hogy a székletvizsgálatok tanúsága szerint az érintettek szervezete kevesebb epesavat választott ki a zsírok lebontására. Hozzátartozik továbbá az összképhez, hogy a különböző típusú zsírsavak eltérő hatással vannak a bélflórára. Az avokádó egyszeresen telítetlen zsírsavai viszont kifejezetten értékes és egyébként szívbarát zsírok.

Szintén nagyon fontosak az oldható rostok , amelyekből egy közepes méretű avokádó mintegy 12 grammot tartalmaz. A napi ajánlott rostbevitel az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) álláspontja szerint legalább 25 gramm, magyarán egy avokádó máris nagy lépést jelent afelé, hogy teljesítsük az ajánlást. Ezt egyébként a 2014-ben készült Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (OTÁP) adatai alapján sem a férfiak, sem a nők nem érik el Magyarországon. Márpedig a rostfogyasztás nemcsak nekünk, az emésztésünknek jó, hanem a bélflóránknak is. Nem tudjuk ugyanis megemészteni az élelmi rostokat, de egyes bélbaktériumok igen.

Az avokádó tehát egy energiadús élelmiszer, de egyben hasznos tápanyagokban is rendkívül gazdag. "Ez egy igazán szépen csomagolt gyümölcs, amely tápanyagai révén több szempontból is hasznos az egészségünk számára. Kutatásunk bemutatja, hogy az előnyök sorához immár a bélrendszer egészségének megőrzését is hozzátehetjük" - fogalmazott Holscher.

A tanulmány a Journal of Nutrition című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!