Komoly bajra utalhat a székrekedés

A székrekedés olyan emésztési rendellenesség, amely időről időre szinte mindenkivel előfordul élete során. Az esetek döntő többségében ártalmatlan, ritkán mégis előfordulhat, hogy kórházba kerülhetünk miatta. Sőt extrém esetekben akár még halálos is lehet.

Székrekedésről akkor beszélünk, ha valakinek hetente háromnál kevesebb alkalommal van széklete, és olyankor is erőlködéssel, fájdalommal jár az ürítés, a széklet állaga pedig nagyon kemény.

Figyeljük az egyéb tüneteket

Székrekedés esetén sokaknak az első gondolata, hogy valamilyen hashajtó beszedésével kellene orvosolni a problémát - pedig sokkal egészségesebb, ha természetes módszerekkel próbálkozunk.

Sokan megriadnak, ha néhány nap eltelik úgy, hogy nem tudták elvégezni a nagydolgukat, de ilyenkor nincs szó orvosi vészhelyzetről. Ugyanakkor, ha már egy hét is eltelt székletürítés nélkül, és a vény nélkül kapható hashajtók, illetve házi praktikák sem segítenek, akkor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni. Ilyenkor gondoljuk át, hogy a bélmozgás ritkulásán kívül vannak-e egyéb tüneteink, például változások a széklet állagában, vér a székletben , aranyér , fogyás, étvágycsökkenés, hányinger vagy hányás. Ha igen, akkor valóban minél hamarabb szakemberhez kell fordulnunk, mert ezek a tünetek akár vastagbélrákra is utalhatnak.

székrekedés, szorulás, anyagcsere, székelési nehézség, székelési problémák
Ritka, erőlködéssel és fájdalommal járó székelés esetén szorulásról beszélünk. Fotó: Getty Images

Ha a bélgáz sem tud távozni

Ritka esetekben a székrekedést emésztőrendszeri elzáródás is okozhatja. Ilyenkor erőteljes hányinger, hányás, feszülő, fájó, kemény has tartozik a tünetek közé, és az egyik fő jel még, hogy a széklet mellett a bélgáz sem tud távozni a szervezetből. Ilyen esetben szintén nagyon sürgősen orvoshoz kell fordulni.

Segíthetnek a házi módszerek

Ha azonban csak "sima" székrekedésről van szó, a legjobb, ha először házi módszerekkel próbálkozunk. A sok nyers zöldség és gyümölcs, valamint a sok folyadék fogyasztása nagyon fontos, mivel a folyadék és a rostok segítenek mozgásban tartani a bélrendszert. A szilva, az aszalt szilva, a savanyú káposzta, a savanyú káposzta leve, a kefir és az író is mind remek székletlazító. Sokaknak már az is segít, ha fél-egy literrel megnövelik a napi folyadékbevitelüket.

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

A Dunántúlon a szakadozott, átmenetileg csökkenő felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék eleinte legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!