A bélflóra egészségét a terhesség ideje alatt fokozottan óvni kell!

Amikor végre megtörtént a csoda és gyermekünk születik, minden erőnkkel támogatnunk kell a baba kiegyensúlyozott fejlődését. Az anyaméhben a kicsi béltraktusa még steril, ezért fordítsunk különös figyelmet saját bélflóránk egészségére!

Jön a baba!

Amikor tudatos döntésünk eredményeképp, vagy csak úgy megtörténik a csoda, hirtelenjében minden megváltozik. A hétköznapok máskor bosszantó kellemetlenségei is gyönyörűvé válnak, minden pillanat ajándék, egyszeri és megismételhetetlen. Semmi sem az többé, mint annak előtte volt, a férfi és női alapelv egyesült, gyermekünk lesz. Tengernyi lehetőség ölt hamarosan testet, ami éppen történik, az a titok maga. Egy kis életet hordunk a szívünk alatt, egy folyamatosan fejlődő csöppnyi lényt, aki az örökkévalóság biztonságot adó tengerén úszik, hogy aztán egyszer csak a múlandóság világába érkezzen.

Az utód érkezésére készülni kell!

Ám amíg az első érezhető rúgások megjelennek, vagy később gyermekünk elhagyja belsőnk végtelen nyugalmát, még hosszú az út. Várandóságunk első biztos jeleit felismerve rögtön megfogadjuk, mindent a legjobb tudásunk szerint teszünk majd. Az apróság esélyeit semmi sem ronthatja, egészségének érdekében bármire hajlandóak vagyunk. Azonnal leszokunk a cigarettáról, és ügyelni kezdünk vitaminszükségletünk folyamatos pótlásáról is. Kikerüljük a füstös helyeket, az alkoholos italok és a folyamatos nyüzsgés sem esik már úgy, mint régen. Az apróság kilátásai valóban jók, lehetőségünk szerint biztosítottuk a legjobb körülményeket, a továbbiakban már csak reménykedni lehet. De valóban megtettünk mindent a baba érdekében?

A bélflóra egészsége dönthet a gyermek jövőjéről!

Az anyaméhben a gyermek béltraktusa még steril. Bélflórája csak fokozatosan éri el a megfelelő hatékonyságát. A bélflórát kicsiny baktériumok, mikroorganizmusok trilliói alkotják. Az optimális esetben nagyjából 500 baktériumfajtát étkezésünkkel juttatjuk a szervezetünkbe, ezért különösen fontos, hogy mit eszünk. Ahhoz, hogy a baba bélflórája is a kívánt ütemben alakuljon, kitüntetett figyelmet kell fordítanunk táplálékaink összeállítására. A helyesen összeválogatott étrend, a rostban gazdag, vitamindús élelmiszerek, a teljes értékű táplálékok tudatos kiválasztása sokat segíthet a fejlődésben. A túlzásba vitt cukor- és vörös húsfogyasztás azonban hosszabb távon a bélflóra károsodását eredményezi. A baba bélflórájának sérülése pedig később jelentkező, komoly következményekkel járhat. Az allergiára való hajlam, és a különböző betegségek iránti fogékonyság mind olyan fejlemények, amelyeket mindenképpen kerülnünk kell.

A legokosabb, ha már a terhesség elején gondoskodunk a bélflóránk egészségének megerősítéséről. Az optimális megoldást a probiotikus készítmények jelenthetik. A szervezetünk számára nélkülözhetetlen baktériumok, mikroorganizmusok telepítésével nő az emésztés hatékonysága. A bélflóránk újra képes lesz az immunrendszer hatékonyságát meghatározó, és méregtelenítő tevékenységét elvégezni. A probiotikumok határozott, mégis szelíd, a baba egészségét sem veszélyeztető választ jelentenek a bélflórával kapcsolatos nehézségeinkre.

Tegyünk meg mindent a baba egészsége érdekében: gondoskodjunk bélflóránk kiegyensúlyozott működéséről!

A bélflóra egészségével kapcsolatos további információkat a www.belsoegyensuly.hu internetes oldalon talál!

A sanofi-aventis Normaflore nevű készítménye hatékonyan, mégis szelíden, mellékhatások nélkül állítja vissza a bélflóra egyensúlyát. Helyreállítja az emésztést, szabályozza a bél baktériumflóráját, fokozza a szervezet természetes ellenálló képességét. Fő összetevője a Bacillus clausii, a bél normál flórájában is megtalálható spóraképző baktérium. Ellenáll a gyomorsavnak és az emésztőenzimeknek, így élve képes eljutni a bélrendszer alsóbb részébe is, hogy mindenhol kifejthesse áldásos hatását. A Bacillus clausii gátolja a kórokozó mikroorganizmusok szaporodását, és támogatja a hasznos baktériumok elterjedését. A leggyakrabban használt antibiotikumok sem csökkentik eredményességét, ezért a panaszok megelőzése céljából már az antibiotikumos kúra során is szedhető.
A Normaflore kizárólag természetes anyagokat tartalmaz. Problémamentesen alkalmazható csecsemők és kisgyermekek kezelésére is.
Már egyetlen 5-7 napos kúra is elég flóra egészségének helyreállításához.
(x)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.