Psziché
Alrovatok
A nők is szenvednek a korai magömléstől
A férfiak korai magömlése pszichés stresszt okozhat a nőknél, akiknek kétötöde úgy véli, hogy az ejakuláció fölötti irányítás megtartása rendkívül fontos a kielégítő szexuális élethez. A friss kutatás eredményei szerint a korai magömlés párkapcsolati konfliktus forrása lehet.
Az alkalmi kapcsolatok nem hoznak kielégülést
Nagy figyelmet keltett korábban az interneten az a kutatás, amely kimutatta, hogy a nők kisebb valószínűséggel tapasztalnak orgazmust egy éjszakás kalandok során. Arra azonban már kevesebben figyeltek fel, hogy egyes nők soha nem élnek át orgazmust a közösüléstől.
Így aludjunk mélyen és sokat (x)
A 2017-es orvosi Nobel-díjat alváskutatók kapták, ami a téma súlyát is jelzi, hiszen a megfelelő alvás testi-lelki egészségünk elengedhetetlenül fontos része. Elődeink - kutatási eredmények nélkül is - érezték, milyen nagy szükség van jó alvásra, hiszen álmatlanságuk orvoslására olyan gyógynövények főzetét használták, amelyek a mai gyógyítók eszköztárában is méltán helyet kapnak. Ráadásul ma már erdőt-mezőt sem kell bejárnunk, hogy természetes eredetű anyagokkal enyhítsünk a kialvatlanságunkon.
Ne hajszoljuk a boldogságot, adjunk neki esélyt! (x)
Ősz végén, tél elején minimálisra csökken a napsütéses órák száma. Hidegebbre fordul az idő, és inkább bezárkózni lenne kedvünk, mintsem a barátokat felkeresni. Inkább elmajszolunk egy kis csokit, attól is jobb kedvünk lesz - gondoljuk, de aztán meg az elhízás jut eszünkbe és máris újra rossz a kedvünk. Ördögi kör, amelyből azért ki is lehet törni.
A koraszülött baba esélyei (2)
November 17. a koraszülöttek világnapja. Ezen a napon azt a hitet szeretnék erősíteni, hogy a koraszülöttekből is nagy valószínűséggel egészséges felnőttek lesznek - mondta a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika koraszülöttosztályának vezetője.
Az 54 éves Jutka 9 éve józanodik
Önsegítő csoportnak nevezik azon sorstársak összejöveteleit vagy megosztásait, akik kicserélik tapasztalataikat egy betegségről. Nem ritkán kórházak vagy gyógyult betegek szervezik, akik segítenek a másikkal elfogadtatni a betegséget, megosztják egymással örömüket és bánatukat egyaránt.
Napközben elsősorban északkeleten, kisebb területen délnyugaton csökkenhet a felhőzet, de másutt várhatóan marad a borult idő, ugyanakkor a látási viszonyok napközben javulhatnak. Reggelig még elszórtan gyenge eső, a Nyugat-Dunántúlon kevés helyen ónos eső előfordulhat, emellett szitálás is valószínű a ködös tájakon, ezt követően számottevő csapadék már nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a keleties szél.A csúcshőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű. Késő estére -10 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.