Az 54 éves Jutka 9 éve józanodik

Önsegítő csoportnak nevezik azon sorstársak összejöveteleit vagy megosztásait, akik kicserélik tapasztalataikat egy betegségről. Nem ritkán kórházak vagy gyógyult betegek szervezik, akik segítenek a másikkal elfogadtatni a betegséget, megosztják egymással örömüket és bánatukat egyaránt.

Az orvostudomány kifejezetten komoly szerepet tulajdonít az önsegítő csoportoknak , hiszen a sorstársak segítsége révén komoly lelki támogatást kaphat a felépülő beteg. Létezik néhány olyan önsegítő csoport is, amely kifejezetten nők számára alakult, női érintetteket várnak. Néhány női önsegítő csoport, például a Névtelen Alkoholisták vagy a Névtelen Droghasználók, főleg a függőséggel foglalkoznak. Más női önsegítő csoportok kifejezetten olyan betegségek köré szerveződnek, amik nőket érintenek.

Az önsegítő csoport legfőbb feladata az érzelmi támogatás és a belső megerősítés. Segít helyreállítani az önbecsülést , és a társakkal együtt növelik az önértékelést. Az önsegítő csoportokban átélhető a "nem vagy egyedül" érzés, és a "mindannyian egy csónakban evezünk" jelenség révén az érintettek olyan fokú őszinteségre képesek, amelyre például az orvossal szemben vagy akár a családban is aligha. A legtöbb csoportban van alkalom a gondok megosztására és arra, hogy a tagok bátorítsák, támogassák egymást, és megosszák egymással tapasztalataikat.

A női csoportok arra biztatják a résztvevőket, tegyenek lépéseket céljuk elérésének érdekében. A magára valamit is adó önsegítő csoport pedig hangsúlyozza, hogy nem orvosokból áll, nem diagnosztizál, és senkit sem beszél le a szakemberek felkereséséről.

Anonim női alkoholisták

Az alkoholista útja A kialakult alkoholizmus visszaesésekkel gyógyuló betegség. Megelőzni fokozatos kialakulása és a velejáró problématagadás miatt nagyon nehéz. A prevenciót nehezíti, hogy mi, magyarok - sajnos - alkoholizáló társadalomban élünk. Kattintson a részletekért! A legpatinásabb önsegítő csoport az Anonim Alkoholisták, amit két alkoholbeteg, Bill és Bob alakított 1935-ben. Kisvártatva az AA sorstársi közösségében is felmérték, bár ugyanaz a függőség, az alkoholizmus a legfőbb rendező és összetartó erejük, a női betegek egymás között sokkal őszintébben tudnak beszélni, s ezáltal nagyobb az esélyük a tartós józanságra is.

Az 54 éves Jutka 9 éve józanodik az Anonim Alkoholisták segítségével, és 8 éve jár speciális, női csoportba. A középkorú nő mindig is előnyben részesítette a kifejezetten nők számára létrehozott sorstársi találkozókat, ezekből jelenleg két ülést is tartanak hetente Budapesten.

Az azonos problémával rendelkező emberek sokat segíthetnek egymásnak

Az azonos problémával rendelkező emberek sokat segíthetnek egymásnak "Sokkal őszintébben tudunk egymással beszélni. Mivel az alkoholizmus családi rendszerbetegség, éppen ezért legtöbb esetben a másik félnek, jelen esetben a férjnek is rengeteget kell változnia a felborult otthoni rendszer miatt. A házastárs józanodása rengetegszer jár sajnos válással, elhidegüléssel. És akkor a gyerekek ellen elkövetett bűnökről nem is beszélek. Úgy érzem, mi nők egymás között sokkal őszintébbek és elfogadóbbak vagyunk, mint a férfi sorstársainkkal. Személy szerint klasszisokkal könnyebben megnyílok a társnőim előtt, hiszen mi szinte ugyanazt éltük át." - Az Anonim Alkoholisták női gyűléseiről az AA oldalán találni részletes információkat. A részvétel egyetlen feltétele a szándék, hogy az érintett felhagyjon az ivással.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!