Több szex, magasabb fizetés?

Az aktív szexuális élet kiegyensúlyozottabbá, egészségesebbé és tehetősebbé varázsol. Egy korábbi kutatás szerint ugyanis a hetente legalább négyszer összebújók lényegesen több pénzt keresnek, mint azok, akik ritkábban kerítenek sort az együttlétre.

"Szeretni és szeretve lenni, testi és lelki értelemben is. Ez létfontosságú az emberek számára. Ha valakinek hiányzik az életéből, akkor magány, depresszió és szorongás lehet úrrá rajta, ami hatással van a karrierjére" - fogalmazott a szerző, Nick Drydakis, a cambridge-i Anglia Ruskin Egyetem oktatója. Az eredményeket az Institute for the Study of Labor német gazdasági kutatóintézet tette közzé 2013-ban.

A téma azért keltette föl Drydakis érdeklődését, mert korábbi tanulmányok az aktív szexuális életet extrovertált személyiségjegyekkel (társaságkedveléssel, nyitottsággal és energetikussággal), illetve jobb egészséggel hozták összefüggésbe, ráadásul egy 2009-ben készült brazil tanulmány szerint kapcsolat állt fenn a magasabb fizetéssel is.

Több pénzt keres, aki gyakrabban szexel Drydakis 7 500 egyéntől gyűjtött adatokat. Mindannyian 26 és 50 év közöttiek voltak, s Görögországban éltek. A szakértő 2008-ban kérdezte őket demográfiai adataikról, egészségükről és szexuális életükről, a munkaerőpiaci státuszuk és a fizetésük mellett. A megkérdezettek 5,5 százaléka tartozott a homoszexuálisok, a biszexuálisok vagy a transzneműek közé.

Érdekesség Még több érdekességet, tippet és tanulmányt talál a szex témakörében alrovatunkban! A hetente legalább négy alkalommal szexelők 5 százalékkal több pénzt kerestek másoknál. A szexuális életet egyáltalán nem élők pedig 3,2 százalékkal kevesebbet, mint akik igen. Drydakis hozzátette, hogy a több szex alacsonyabb cukorbetegség- és szívbetegség-kockázattal járt együtt.

A szex és a pénzkereset közötti összefüggés természete egyelőre tisztázatlan, de a szerző feltételezése szerint lehetséges, hogy a dolgozóknak több pénzük van a randevúzásra, valamint a jó fizetés vonzerőt jelenthet a partnerek szemében. Egy másik hipotézis alapján a tehetősebbek nagyobb valószínűséggel vásárolnak ajándékot a párjuknak, amit az szexszel hálál meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.