Szex egy fesztiválon: erre figyelj mindenképpen

A nyári hónapokban szinte egymást érik a különböző fesztiválok, nagyszabású koncertek, ami nem csak az év során felgyülemlett stressz levezetéséhez, de az ismerkedéshez is remek alkalmat kínál. A szakember ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a gyorsan levetkőzött gátlásoknak akad árnyoldala is – az intim nemi fertőzések veszélye ilyenkor ugyanis a legnagyobb.

A fesztiválok remek alkalmat kínálnak az ismerkedésre, ám az alkoholfogyasztás és a gátlások levetkőzése miatt előfordulhat, hogy egy friss ismeretségből meggondolatlan tüzes együttlét kerekedik. Dr. Karászi Viktória, a Nőgyógyászati Központ nemigyógyásza elmondása szerint ennek veszélye a többi között, hogy az ilyen szexuális kapcsolat során a felek gyakran elfeledkeznek a védekezésről. E téren pedig nemcsak a nem kívánt terhességre kell gondolni, hanem a szexuális úton terjedő fertőzésekre (STI) is. Sok nő alkalmaz valamilyen fogamzásgátló módszert, akár állandó jelleggel, ám nem gondolnak arra, hogy egy-egy hirtelen jött együttlét esetén bizony a nemi betegségek veszélyével is számolni kell.

fesztivál, koncert, fiatal szerelmes pár
A fesztiválszexnek az önfeledt örömökön túl akadnak veszélyei is. Fotó: Getty Images

Csak a gumióvszer nyújt védelmet

A szakemberek nem győzik hangsúlyozni: csakis a gumióvszer nyújt védelmet a szexuális úton terjedő nemi betegségek ellen! Éppen ezért, amennyiben nem egy tartós, monogám kapcsolatban élsz, nagyon fontos, hogy minden szexuális együttlétkor gondoskodj a kondom használatáról, hiszen a legtöbb esetben nem lehet tudni, hogy a partner fertőzött-e vagy sem. Sok nemi betegség ugyanis tünetmentes a férfiaknál és nőknél egyaránt, így gyakran maga az érintett sem tud az állapotáról. Fontos azzal is tisztában lenni, hogy orális szex esetén is több fertőzés elkapható, köztük a herpesz, klamídia, gonorrea, szifilisz, hepatitisz B, HPV.

A szexuális úton terjedő fertőzések gyakran tünetmentesek, a panaszok későn jelentkeznek, illetve tünetmentes időszakok is vannak. Éppen ezért sok beteg nem is tud arról, hogy fertőzéssel küzd. Amennyiben mégis jelentkeznek tünetek, azok a következők lehetnek:

  • szokatlan intim váladékozás,
  • folyás a péniszből vagy a hüvelyből,
  • hüvely vagy makk körüli gyulladás,
  • sebek vagy szemölcsök a nemi szervek területén,
  • fájdalmas vagy gyakori vizelés,
  • viszketés és bőrpír a nemi szervek területén,
  • hólyagok vagy sebek a szájban vagy a száj körül,
  • végbélnyílás körüli viszketés,
  • fájdalom,
  • hasi fájdalom,
  • hőemelkedés, láz,
  • megnagyobbodott nyirokcsomók.

„Azt tanácsoljuk, ha valaki alkalmi szexuális kapcsolatot létesített, még akkor is menjen szűrésre, ha nem tapasztal tüneteket. Ez a legbiztosabb módja annak, hogy kiderüljön, van-e valamilyen fertőzése. Ez igen fontos, hiszen a szexuális úton terjedő betegségek olyan szövődményeket okozhatnak, mint a meddőség vagy a méhen kívüli terhesség” – mutatott rá dr. Karászi Viktória.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.