Milliók számára lesz élvezetesebb a szex!

Mike Wyllie, az 1990-es években az egyik legismertebb potencianövelő szer piacra dobásával köztudatba került kutatócsoport egyik tagja azt állítja, újabb csodaszer van a kezében.

Dr. Wyllie a kis kék tabletta után most egy spray formában kapható szerrel rukkolt elő, melynek segítségével megelőzhető a korai magömlés, így milliók számára válhat hosszabbá és élvezetesebbé a szexuális együttlét.

A korai magömlés négyből legalább egy férfit érint és a legtöbben szégyellnek orvoshoz fordulni problémájukkal. Akik pedig mégis megteszik, ritkán kapnak hathatós segítséget. Ugyan létezik egy tabletta erre a gondra, ez azonban meglehetősen drága és nem mindenhol hozzáférhető. Ugyanakkor a Tempe névre hallgató spray a remények szerint már hónapokon belül beszerezhető lesz - jóval jutányosabb áron.

Az eddigi kísérletek során az alanyok a korábbinál akár nyolcszor hosszabb ideig is tartó merevedésről számoltak be. A spray alacsony dózisban tartalmaz kétféle érzéstelenítőt, amelyek a zsibbadás érzete nélkül segítenek a férfiaknak kontroll alatt tartani nemi szervüket. A hatás kiváltása mindössze öt percig tart, ám akik nem szeretnék partnerük előtt feltárni titkukat, azok akár már két órával az együttlét előtt is alkalmazhatják a szert. A zsebben is elférő spray akár egy egész évig is kitarthat, amennyiben az illető havonta öt-hat alkalommal él szexuális életet.

Dr. John Dean, a kísérletben közreműködő szakember elmondta, hogy egy átlagos európai férfinak hat percig tart a merevedése , így a gyógyszer elsősorban azokat célozza, akiknél ez az idő az egy percet is nehezen éri el, nem pedig azokat, akik amúgy teljesen egészségesek, ám maratoni teljesítményt szeretnének nyújtani.

A spray akár már jövő ősszel forgalomba kerülhet, ám érkezését nem mindenki fogadja osztatlan örömmel. Pam Spurr életvezetési tanácsadó szerint a korai magömlés hátterében többnyire valamilyen pszichológiai probléma áll, amit gyógyszerrel nem lehet megoldani. Nyilvánvalóan a legtöbb férfi azonnal be fog szerezni egy sprayt, mert addig sem kell senkivel beszélni a problémájáról, a nők azonban minden bizonnyal attól lennének boldogabbak, ha párjuk megtanulná saját maga irányítani magömlését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.