Mikor segíthet a szexterápia?

A pszichoterápiának az a fókuszált változata, amelyben a szexuális problémák kerülnek előtérbe, a szexterápia avagy szexuálterápia. Ennek lefolyásáról számolt be a Pszichológia magazinban Tóth Kristóf István szexológus.

A szakértő szerint szexnek nevezünk bármit, ami összefügg a nemiséggel, intimitással, azzal, amitől valaki férfi vagy nő. Valamint ide tartozik az előbbi okokból a két avagy több ember között kialakuló kapcsolat is. Az ilyen kapcsolatoknak a fizikai, testi, lelki, pszichológiai, esetenként szellemi oldala nevezhető szexualitásnak , és nem csupán maga a nemi aktus.

intimitás
A szex nem csak biológiai folyamatokból áll. Az intimitás fejlesztése a lényeg

A terápia a kóros folyamatok kezelése, ha azok a páciens mindennapi életében gondot okoznak. Nagyon fontos, hogy nem a terapeuta, hanem a páciens szerint kell jónak. illetve elfogadhatónak lennie a végeredménynek. A szexológus a belülről jövő igényekkel, a saját magunkkal szemben támasztott követelményekkel segít megbirkózni. Feladata nem a probléma megoldása a páciens helyett, hanem hogy szaktudásával támogassa a pácienst egészségesebb önkép kialakításában, személyiségének fejlődésében, az önmegismerésben. Csak éppen kihegyezve a szexuális problémára .

A szexterápia tulajdonképpen beszélgetéssorozat, ahol a szexológus megismeri a páciens problémáját, helyzetét, bizalmas viszony alakul ki köztük, és a szakember a tapasztalata, a tanulmányai alapján elvezeti az "ügyfelet" a harmonikusabb, boldogabb szexuális élet felé. A kezelés során a páciens ideális esetben eljut önismeretének és pszichoszexuális fejlődésének magasabb fokára. Nemcsak testileg kell felnőnünk, hanem szellemileg, lelkileg is. Az egészséges szexuális élet ugyanis az önbizalmon , a megfelelő önértékelésen, valamint a jól működő kommunikáción alapul.

A szerelem és a szex nem mindig van szinkronban

A nemi szervek jó működése ellenére a szexuális vágy csökken, az orgazmus nem következik be. Ilyenkor magyarázat lehet az, hogy miként az ételek iránti vágy is csökken, ha jóllakott az ember - a szexualitással (leginkább magával az aktussal) is ez lehet a helyzet. Nem árthat ilyenkor némi önmegtartóztatás. Verseny-, és küzdőszellemben nevelődünk és élünk, ha nem megy, újra próbáljuk, azt remélve, hogy a következő jobb lesz, más lesz! Pedig ugyanolyan körülmények mellett és hozzáállással ugyanaz az eredmény is.

Az sem igaz minden esetben hogy "ha a pár szereti egymást, akkor a szex természetesen lezajlik". Ugyanis csak a szerelem vak, a szex nem! Az alapfunkciók minden élőlénynél biológiailag programozottak. Ez a biológiai szex a reprodukciót szolgálja. A külsőség - esztétikum - funkció a "látni és látszani" elv szerint befolyásol bennünket. De mi is az, ami megkülönböztet minket az állatoktól? Az intimitás . Ez az, amit a gyerekkortól tanulunk és egyéni ízlést tükröz.

Amikor megjelentek a különféle potencianövelő gyógyszerek a piacon, számos pár abban reménykedett, hogy ennek köszönhetően nem csak a szexuális életük fog fellendülni, de párkapcsolatuk is minőségi javulást fog mutatni. De ez nem így működik. Részletek!

Az intimitásban mutatkozhat meg az egyén kreativitása; az önmegvalósítás legnagyszerűbb eszköze, a személyiség kinyilatkoztatásának lehetősége. Az intimitásban lehet igazán megismerni a másikat, nem a biológiailag tökéletesen kivitelezett aktus során. Ha szüneteltetjük a közösülést, csak a pettinget engedélyezzük bizonyos ideig, az a pár figyelmét az intimitásra fordíthatja. Sokunknak ez nehéz feladat. Az intimitás a kölcsönösséget foglalja magában, egymás legmélyebb titkainak megismerését, csak egymás számára használt szavak kitalálását, olyan "játékokat", amikről nem tudhat más, csak a pár (ezek a hálószobatitkok).

Forrás: hvg.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.