Stressz és kezdődő depresszió: egy sikeres küzdelem története

Sokak számára ismerős helyzet, amikor a hétköznapokban annyi felé kell megfelelnünk, hogy úgy érezzük, összeroppanunk a teher alatt. Mivel jár a tartós stressz és mit tehetünk ellene?

"Közel tíz éves házasság után néhány hónapja magamra maradtam a két gyerekemmel. Hirtelen egyedül kellett helytállnom minden helyzetben, amire eddig ketten voltunk, miközben főállásban dolgozom. Egyáltalán nem maradt időm magamra, de még alvásra is alig. Sőt, nem egyszer annyira kimerülten és szomorúan kerültem ágyba, hogy még az a néhány óra is inkább álmatlan forgolódással telt" - meséli a 37 éves Nóra.

"Nappal aztán szinte használhatatlan voltam, levert és erőtlen - folytatja -, fájt a fejem és a hátam. Persze továbbra is próbáltam minden fronton megfelelni: ellátni a háztartást, elvégezni a munkámat, és mindent megtenni, hogy a gyerekek mindebből semmit ne érezzenek meg. A kisebbik óvodás, a nagyobb ősszel kezdi majd az iskolát; nem akartam, hogy bármilyen hátránnyal kelljen indulnia, csak azért, mert otthon nem mennek jól a dolgok."

Nóra a testi panaszaival orvoshoz fordult. A kivizsgálás kiderítette, hogy szerencsére semmilyen szervi problémája nincsen, ám a folyamatos leterheltség és az érzelmi megrázkódtatás túl sok stresszt jelentett számára, amely idővel depresszióhoz vezetett.

A stressz alapvetően a szervezet számára hasznos reakció. Erős érzelmi megterheléssel járó helyzetben a testünk mozgósítja energiatartalékait: kitágulnak a hörgők és a pupillák, az erek összeszűkülnek, a pulzus felgyorsul, javul a szervezet oxigénellátása. Eközben az emésztőszervek működése lefékeződik, megnő a vérben az adrenalin és a kortizol hormon szintje, ezzel együtt javul a helyzettel való megküzdést lehetővé tevő teljesítmény. A feszült helyzet megszűntével pedig a szervezet nyugalmi állapota visszatér, és nem alakul ki maradandó károsodás. Ám a tartós nyomás, a folyamatos készenléti állapot az energiatartalékokat felemészti, ami pedig kellemetlen testi és lelki tünetekben nyilvánul meg.

A válással ránk szakadó gondok és azzal járó stressz akár depresszióhoz is vezethetnek

A jellemző testi problémák közé tartozik a magas vérnyomás, az emésztőszervi zavarok, a fülzúgás, a fejfájás. A lelki kimerültség pedig levertséghez, energia- és érdeklődésvesztéshez, táplálkozási és alvásproblémákhoz, vagyis depresszióhoz vezethet, amint azt Nóra is megtapasztalta.

Orvosa orbáncfű tartalmú készítmény szedését javasolta számára, amely hatásos segítséget jelent a kezdődő depresszió okozta tünetek enyhítésében. Bár számos elfoglaltsága mellett nehéz volt a javasolt stresszoldó technikákra időt szakítania, a szakember tanácsára Nóra azt is belátta, hogy érdemes rászánnia magát a rendszeres testmozgásra, illetve valamilyen, az ellazulást segítő módszerre. Végül az otthoni jógázásban talált rá a saját megoldására.

A jótékony gyógynövény és a stresszcsillapító technikák együttes alkalmazásával hamarosan újra ki tudta aludni magát, visszatért az életkedve és a teljesítőképessége. Immár magabiztosan várja az újabb kihívásokkal teli szeptembert. "Az orbáncfűtartalmú gyógyszer nagyon sokat segített: újra van energiám a mindennapokhoz, éjjelente pedig végre ki tudom pihenni magam" - foglalta össze tapasztalatait.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra