A stressz lehet pozitív is, ráadásul a glaukómától is megvéd

A St. Louis-i Washington Orvostudományi Egyetem kutatói egereken olyan kezelést fejlesztettek ki, amely megelőzi a vakság első számú kórokának számító neurodegeneratív betegséggel, a zöld hályoggal járó látóideg-sérülést.

A kutatóknak azzal sikerült fokozniuk a látóideg sejtjeinek ellenállását a károsodással szemben, hogy olyan alacsony oxigénszintnek tették ki, ami a nagy tengerszintfeletti magasságra jellemző. Az átmeneti alacsony oxigénszint által kiváltott stressz védekező választ, úgynevezett toleranciát vált ki, ami kevésbé sérülékennyé teszi az idegsejteket, így a szemben lévő idegsejteket is a károsodásra.

A Molecular Medicine online kiadásában megjelent tanulmány elsőként mutatja ki, hogy a prekondicionálás által kiváltott tolerancia védelmet nyújthat egy neurodegeneratív betegséggel szemben.

A stresszt általánosan negatív jelenségként tartják számon, de a tanulmány vezető szerzője, Jeffrey M. Gidday munkatársaival korábban már bebizonyította, hogy a megfelelő típusú stressz, például a testedzés és az oxigénszegény környezet prekondicionálhatja a sejteket és olyan változásokat idézhet elő, amely ellenállóbbá teszi a sejteket a sérülésekkel és a betegségekkel szemben.

A kutatók korábban azt hitték, hogy a tolerancia a központi idegrendszerben csak néhány napig tart. Gidday azonban tavaly egy olyan prekondicionáló protokollt fejlesztett ki, amely hónapokra nyújtotta a tolerancia hatásait. A hosszan tartó toleranciát azzal sikerült kiváltani, hogy a kísérleti egereket alacsony oxigénszintnek tették ki egy kéthetes időtartam alatt több alkalommal. A prekondicionálást követően az agy legalább 8 hétre védelmet kapott a stroke okozta károsodással szemben.

A kutatók ezután arra lettek kíváncsiak, vajon ez a meghosszabbított tolerancia a neurodegeneratív betegségekre jellemző lassú, progresszív idegsejtvesztés ellen is védelmet nyújthat-e. A kísérlet során Yanli Zhu idegsebész zöld hályogot idézett elő a kísérleti állatokban, majd három és tíz hét múlva megmérte, hány sejttest és axon maradt ép. Az eredmények azt mutatták, hogy a normál egerek átlagosan a retinális ganglionsejttestek 30 százalékát veszítették el a zöld hályog tíz hete után. A kiváltott zöld hályog előtt prekondicionálásban részesült egerek azonban a retinális ganglionsejttestek csupán 3 százalékát vesztették el. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a prekondicionált egerek retinális ganglionsejt axonjaikból is jelentősen kevesebbet vesztettek.

Gidday most azt vizsgálja, mely gének aktiválódnak illetve deaktiválódnak a prekondicionálás hatására. "A korábbi kutatások azt mutatták, hogy több száz túlélési gén van beépítve a DNS-ünkbe, amelyek normál esetben inaktívak" - magyarázza a kutató. - "Amikor ezek a gének aktiválódnak, az általuk kódolt fehérjék sokkal ellenállóbbá tehetik a sejteket a különféle sérülésekkel szemben." Az egyes túlélési gének azonosítása lehetővé teheti a kutatóknak, hogy olyan gyógyszereket fejlesszenek ki, amelyek képesek aktiválni ezeket a géneket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +18 °C
Minimum: +14 °C

Többnyire borult időben lesz részünk, de keleten időszakosan szakadozhat a felhőzet. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de továbbra is többfelé várható eső, záporeső, a Dunától keletre zivatarok is kialakulhatnak. Elsősorban az ország középső harmadán jelentős mennyiség is hullhat! Az északias szél többfelé megerősödik, északnyugaton és északkeleten viharossá fokozódhat. A csúcshőmérséklet 15 és 26 fok között várható, a 20 foknál magasabb értékeket elsősorban a keleti, északkeleti megyékben mérhetjük. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő. A mostani csapadékos, változékony időjárás egy mediterrán ciklon, illetve az annak áthaladásával érkező hullámzó frontrendszer következménye. Mindez kettősfronti hatást fejt ki.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra