2 óra alatt eljut a mikroműanyag az agyba

Még veszélyesebb lehet a mikroműanyag, mint ahogy azt eddig hittük. Egy új, egereken végzett kísérlet alapján ugyanis a legkisebb részecskék alig pár órával a fogyasztás után eljutnak az agyig. Itt pedig gyulladást és súlyos, gyógyíthatatlan betegségeket okozhatnak.

Még aggasztóbb problémát jelenthetnek a mikro- és nanoműanyagok, mint ahogy azt eddig gondoltuk. Egy friss kutatás alapján alig két órával azután, hogy a szervezetbe jutottak, a véráramba bekerülve elérik az agyat - írja az IFLScience. Ott pedig számtalan súlyos problémát okozhatnak. "Az agyban a műanyagrészecskék gyulladást okozhatnak, idegrendszeri és neurodegeneratív betegségekhez vezethetnek, mint például az Alzheimer- és a Parkinson-kór" - nyilatkozta Lukas Kenner, az egereken végzett kísérlet egyik vezetője.

A mikroműanyagok mindenütt ott vannak, hiszen gyakorlatilag az élet minden területen használunk vagy érintkezésbe kerülünk műanyag eszközökkel. Már az emberi méhlepényben is felfedezték őket.

Körülvesznek minket a mikroműanyagok. Fotó: Getty Images.
Körülvesznek minket a mikroműanyagok. Fotó: Getty Images.

Általában úgy jutnak be a szervezetbe, ha például műanyag palackokból iszunk, vagy műanyag evőeszközt használunk. Palackozott vízből egy év alatt átlagosan 90 ezer műanyag részecske jut egy emberbe. Bár azt eddigi kutatások alapján is lehetett tudni, hogy a mikroműanyagok keringenek a szervezetben, eddig nem volt világos, hogy az agyba is el tudnak-e jutni. 

A kísérletben a vizsgált egereknek szájon át adtak mikroműanyagot, majd 2-4 órával később elaltatták és felboncolták őket. Arra jutottak, hogy nem az összes, csak a legkisebb mikroműanyagok jutottak el az agyukba

Számítógépes szimulációk segítségével a csapat egy passzív transzportmechanizmust azonosított. Ez alapján a koleszterinmolekulák segítik a mikroműanyag-részecskéket az agyba. Abban bíznak, hogy további kutatások segítségével jobban meg tudják érteni a mikroműanyagokat, valamint az egészségre gyakorolt hatásukat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra