Új programmal tesztelhető az autizmus

Tudósok olyan alkalmazást fejlesztettek ki, amely ugyanolyan pontosan képes az autizmus jeleit felismerni, mint egy képzett szakember.

Az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói szerint a szoftver pontosabban dolgozik, mint azok az orvosok, akik nem kifejezetten az autizmus területén dolgoznak, ami nagy fejlődést jelenthet az autista gyerekek kezelése terén, hiszen az érintettek annál jobban fejleszthetők, minél előbb felismerik náluk a tüneteket.

Amint azt a kutatásban résztvevő Jordan Hashemi kifejtette, a szoftver az újszülött aktivitását követi nyomon, és célja nem a szakemberek helyettesítése, hanem a számukra való minél hatékonyabb segítségnyújtás. A program segítségével három viselkedési forma kísérhető figyelemmel, melyek mind az autizmus minél korábbi felismeréséhez nyújtanak segítséget.

Az egyik teszt során a csecsemő figyelmét egy játékra irányítják, amelyet hol a jobb, hol a bal oldalán rázogatnak, és azt mérik meg, milyen gyorsan tud egyik ingerről a másikra váltani a figyelme. A második teszt során a csecsemő látómezején visznek keresztül egy játékot, és azt ellenőrzik, milyen tempóban követi nyomon mindezt a gyermek. A harmadik tesztben egy szakember egy labdát gurít a csecsemő felé és azt vizsgálja, a gurítás után milyen mértékben veszi fel a gyermek a játszópartnerével a szemkontaktust.

Új programmal tesztelhető az autizmus

A szakembereknek valamennyi teszt során egyszerre kell a gyerek reakciót figyelni, illetve az időt is mérni, ezért jelent nagy segítséget az újonnan kifejlesztett alkalmazás, amely mindezt egyszerre és rendkívül pontosan - akár tizedmásodperces pontossággal - képes elvégezni.

Amy Esler, a Mennesota Egyetem autizmuskutatója és gyerekgyógyásza szerint a program nagy segítséget jelent a gyerekorvosok számára, akik ezáltal jóval hamarabb specialistához tudják küldeni az érintett gyerekeket , és így azok minél előbb megfelelő kezekbe kerülnek.

A szakemberek már most az alkalmazás továbbfejlesztésén dolgoznak, és a tervek szerint a későbbiekben egy olyan tabletre is letölthető programot kívánnak kidolgozni, amely a képernyőn látható vizuális jelekre leadott fizikai és az arckifejezéseiken is nyomon követhető reakciókat képes mérni és elemezni, és szükség esetén azonnal figyelmeztet arra, ha valakinél problémát talál. Ezt az alkalmazást bármelyik szülő, tanár vagy orvos letöltheti és a gyerekét néhány percre a gép elé ültetve, máris választ kap az esetlegesen felmerülő kérdéseire.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!