Szorongató érzés

Van-e olyan ember, akinek ne lenne legalább egy ismerőse, rokona, barátja, aki rendkívüli mértékben fél valamitől. Az érzés keletkezhet közlekedés közben, liftben, tömegben, bizonyos állatok látványától, vagy mennydörgéstől, egyedülléttől, sötétségtől.

A jelenség csaknem minden tizedik embert érint. Nőknél az előfordulás gyakorisága kétszer nagyobb, mint férfiaknál. Már Hippokratész is írt a "némelyeket gyötrő időszakos szorongásról és rettegésről".

Ismert irodalmi személyiségek maguk is szenvedtek ilyen panaszoktól. Egyesek - pl. Rousseau - műveikben is megfogalmazták ezeket. Az ókori tudós megoldásként elsősorban higított bort ajánlott, de - jóllehet a tudomány fejlődése ezen jóval túlhaladt - ma sem ritka ez a módszer, öngyógyítási kísérletként. A fóbia irracionális félelem valamilyen tárgytól, állattól, helytől, személytől. A kísérleti lélektan kifejezésével élve passzív elkerülő viselkedésről van szó. Több mint hatvan fajtáját írták le, ezek három fő csoportba sorolhatók:

térrel kapcsolatos fóbiák (pl. tériszony, klausztrofóbia, közlekedési fóbiák), összefoglaló néven agorafóbia

szociális térrel kapcsolatos fóbiák (pl. nyilvános szerepléstől, kontaktusteremtéstől, serdülőknél az elpirulástól való félelem, gyermekeknél iskolafóbia)

izolált fóbiák (pl. békáktól, hüllőktől, rovaroktól, póktól stb.)

A fóbiás helyzetek egy része könnyen kiküszöbölhető. Ritkán találkozunk hüllőkkel, kerülünk viharba, és a lift is elkerülhető. Ha azonban a páciens belekerül, szorongás lép fel, amely esetenként pánikjelleget is ölthet. Tipikus esetben a fóbia speciális helyzetben fellépő pánikrohammal indul. Az illető ezt követően az adott helyzetet igyekszik elkerülni. A fóbiás szorongás jelentősen enyhül, ha az ember nincs egyedül. Egyesek csak mások kíséretében képesek közlekedni, hétköznapi helyzetekben is mások segítségére szorulnak.

Ugyancsak enyhül a szorongás, ha valaki a megszokott biztonsági intézkedéseit foganatosíthatja (gyógyszert tart magánál, vagy ágynyugalomba kerülhet a kellemetlen tünetek jelentkezésekor). Az elkerülésre irányuló törekvések azonban egy idő után akadályozzák a megszokott, elfogadott életvitelt. Ez az akadályoztatás növelheti a szorongást, rontva a figyelemkoncentrációt, csökkentve a teljesítményt. Ezek következtében károsodhatnak a családi, a baráti, a munkatársi kapcsolatok. A környezet egy ideig próbál segíteni, elfogadóan viszonyulni, majd egyre többen belefáradnak, elvesztik türelmüket, és az illető egyre inkább magára marad problémáival, amelyek egyre súlyosabb teherként nehezednek rá.

Mit tehetünk, hogy ez mégse következzék be?

Az utóbbi másfél évtized agykutatásai nyomán fény derült a zavar biokémiai hátterére. Ezzel lehetővé vált a gyógyszeres kezelés. Hangulatjavítók és feszültségoldók állnak rendelkezésünkre, amelyek megfelelő kombinációban - a páciens alap-temperamentumával, egyéb betegségeivel összhangban - személyre szabott kezelést biztosíthatnak. Egy másik megközelítés szerint bizonyos életesemények, amelyek személyiségfejlődésünket jelentősen befolyásolják, felelőssé tehetők a betegségre való hajlam kialakulásáért. Fontos lehet a korai gyermekkorban az anyához való viszony minősége. Ilyenkor dől el, hogy döntésképességünk, önbizalmunk a későbbiekben hogyan alakul. Sokan állítják, hogy alaptermészetünk, tulajdonságaink megváltoztathatatlanok. Megfelelő pszichoterápiás eljárásokkal azonban bizonyos igazításokat tudunk végezni a személyiségen. Problémamegoldó képességünk, önismeretünk fejleszthető.

Mindennapi tapasztalatunk, hogy az emberek nagy része nem szívesen fordul pszichiáterhez, pszichológushoz, mert úgy gondolja, hogy aki erre szorul, minden bizonnyal "bolond".

Szerencsére ellenpéldák sokasága bizonyítja, hogy a szemlélet változik. Bár még messze vagyunk a tengerentúli gyakorlattól, ahol minden apró problémával az "analitikusához" fordul az ember, mégis egyre többen ismerik fel a célzott beszélgetések gyógyító hatását. Hosszú távon a gyógyszeres- és a pszichoterápia kombinációjától várható a legjobb eredmény. Az esetek egy hányadában a személyiségfejlődés bizonyos stádiumában a gyógyszer nagy biztonsággal elhagyható, és a tünetek kínzó jellege mégsem tér vissza. Egyre több olyan intézmény működik az országban, ahol a fent részletezett komplex kezelés megvalósítható. Érdemes tehát felkeresni ezek közül valamelyiket - leküzdve az ezzel kapcsolatos előítéleteket, rossz fantáziákat -, tekintve, hogy a kezeletlen káros lelki folyamatok súlyos betegséggel egyenértékű állapotot okozhatnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Túlsúly elleni kampány és fiatalkori mentális zavarok - bemutatták a Richter Anna Díjas pályázatokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +24 °C
Minimum: +13 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, a frontális csapadékzóna a Tiszántúlt is eléri - sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Az éjszaka második felében nyugat felől egyre többfelé szűnik a tartós csapadék, csökkenni kezd a felhőzet, hajnalban már inkább csak a keleti tájakon eshet. A többnyire északnyugati, nyugati szél nagy területen lesz élénk, néhol erős lökésekre is számítani lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 között várható. A viharos időjárás egyik kiváltója az Európát is elérő Kirk hurrikán, ami miatt napközben kettős fronthatás is okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra