Hiperaktivitás megelőzése szoptatással?

Izraeli kutatók megállapították, hogy az anyatejjel táplált újszülőtteknél kisebb eséllyel alakul ki a későbbiekben a hiperaktivitás és figyelemzavar (ADHD) rendellenessége, ám a pontos okokat még keresik.

Már számtalan módon bebizonyosodott, hogy a szoptatás jótékony hatással van a csecsemők pszichikai és mentális fejlődésére. Vajon meg tudja óvni őket a hiperaktivitástól és figyelemzavartól, a gyermekeknél és kamaszoknál leggyakrabban diagnosztizált neurobehaviorális rendellenességtől is?

Egy izraeli kutatás egyértelmű kapcsolatot fedezett fel az anyatejjel táplálás aránya és az ADHD kifejlődésére való hajlam között, még a tipikus kockázati tényezők figyelembe vételével is.

Úgy találták, hogy a három hónapos, cumisüvegből táplált babák háromszor hajlamosabbak a rendellenességre, mint az ugyanebben az időszakban anyatejen nevelt társaik. A tanulmány eredményeit közzétették a Breastfeeding Medicine c. magazinban, és a Washington D.C.-ben helyet kapó Gyermekorvosok Akadémiai Társasága Éves Találkozó egy nemrégiben negrendezett gyűlésén is bemutatták.

Dr. Aviva Mimouni-Bloch

Dr. Aviva Mimouni-Bloch, a legnevesebb kutatók egyike elmondta, hogy számára meglepetést okozott a korreláció erőssége, ugyanis a Ra’anana’s Loewenstein Rehabilitációs Kórház Gyermek Idegfejlődési Központ vezetőjeként tisztában van vele, milyen meghatározó szerepe van az AHDH esetében a genetikai tényezőknek.

"Másrészről viszont óvatosnak kell lennünk ezeknek az eredményeknek a közzé tételekor" - teszi hozzá. A kutatásunk eddig semmilyen módon nem mutatta ki a egyértelmű ok-okozatiságot a két dolog között. Még az is lehet, hogy ezeknek a gyerekeknek olyan nehéz természete van már kezdetektől fogva, hogy az anyukájuk ha akarja, sem bírja szoptatni őket. Egyelőre csupán összefüggésről beszélhetünk.";

A tanulmány egy másik korlátja, hogy retrospektív módon készült, tehát a megkérdezett szülők utólag nyilatkoztak a gyermek szoptatásáról ahelyett, hogy valós idejű megfigyeléseket végeztek volna. "Ennek ellenére a különbségek statisztikailag szembe ötlőek voltak" - mondja Mimouni-Bloch. "Hosszas töprengés után végül is arra jutottunk, hogy a hiperaktivitás és figyelemzavar megelőzése hozzáadható a szoptatás ismert előnyeinek listájához."

Összehasonlítás az AHDH zavarával nem küzdő testvérekkel

Az alátámasztatlan tanulmány alapgondolata a Petah Tikva-i Beilinson Kórház Rabin Orvostudományi Központban tevékenykedő Dr. Anna Kachevanskayához köthető, aki először kapcsolta össze a szoptatást az AHDH megelőzésével. Ő kereste meg Mimouni-Blocht is mint gyermekfejlődési és gyermek ideggyógyászati specialistát, aki ebben az időben AHDH diagnosztizálásával és kezelésével foglalkozott gyermekeknél egy gyermekorvosi ideggyógyászati klinikán Dr. Avinoam Shuferrel a Schneider Gyermekgyógyászati Központban.

„Előzetesen nem volt adatunk az anyatejjel és a nem anyatejjel táplált csecsemők közötti bármiféle, az ADHD összefüggésében megemlíthető különbségről, ezért együtt döntöttünk arról, hogy miképpen vezényeljük le ezt a kutatást a beilinsoni Dr. Nehama Linderrel közösen.

ADHD ellen szoptatással?

2008 és 2009 között a kutatók Schneiderben összehasonlították 6 és 12 év közötti gyerekek szoptatási történetét, akiket előzetesen három csoportra bontottak. Az elő csportba az AHDH-vel diagnosztizált gyerekek kerültek, a másodikba az ő testvéreik, a kontrollcsoportba pedig azok, akik semmiféle neurobehaviorális problémával nem rendelkeztek.

"A tanulmányunk különlegességét a kétféle kontrollcsoport adta"- meséli Mimouni-Bloch. "Az hiperaktív és figyelemzavaros gyerekek testvéreit azért vontuk be, mert hasonló genetikai hátterük és környezetük van, ill. az anyukájuk szoptatási szokásai is megegyeznek."

Azon túlmenően, hogy a szülők a gyerekük első egy évében gyakorolt táplálási szokásaikról nyilatkoztak, kitöltöttek egy részletes kérdőívet kapcsolódó kérdésekről mint például a szülők családi állapota, iskolai végzettsége, a terhesség idején esetlegesen fellépő zavarok mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség, az újszülőtt súlya, továbbá az ADHD genetikai előzményei.

Az összes kockázati tényező figyelembe vételével megállapították, hogy az ADHD-s gyerekekre sokkal kevésbé volt jellemző, hogy egyéves korukig anyatejjel táplálták volna, mint a másik két csoportban lévő gyermekek esetében. Az AHDH-s gyerekek alig 43%-át szoptatta az anyukájuk három hónapos korában, míg testvéreik között ez az arány 69%-os volt, a kontrollcsoportban pedig 73%-os. Hat hónapos korban ez az arány a figyelemzavaros és hiperaktív gyerekek esetében 29%-os, a testvérek csoportjában 50%-os, míg a kontrollcsoportban 57%-os volt.

Az anya vagy a tej a kritikus pont?

A számok magukért beszélnek, ám a kutatók nem tudják, hogy vajon a védelmet jelentő haszon magának a tejnek vagy az anyával való közvetlen kontaktusnak írható a javára. Mindenesetre egy, az izraeli kutatók által is idézett korábbi tanulmány kimutatja, hogy azoknak a gyerekeknek, akiket emberi anyatejjel töltött nazogasztrikus szondából tápláltak, 8 ponttal magasabbnak mutatkozott az intelligencia hányadosuk (IQ-juk), mint azoknak, akiknek tápszert töltöttek a szondájukba.

"Az emberi anyatejben vannak olyan zsírsavak, amelyek pozitív hozadékokkal bírnak. De talán a közvetlen érintkezés élményének is meghatározó szerepe lehet. Tényleg nem tudunk biztosat állítani."- mondja Mimouni-Bloch, aki a Tel-Aviv Egyetem Sackler Orvostudományi Karán is tanít.

Tervezzük, hogy biztosabb eredményekért tovább folytatjuk a kutatást több doktor és pszichológus bevonásával, így a gyerekeket előre, már születésüktől kezdve vizsgálni tudjuk, bizonyos időközönként tájékozódva, hogy mit fogyasztanak, milyen természettel bírnak, és hogy az anyatejet cumisüvegből vagy szoptatás által kapják." - mondja Mimouni-Bloch. Nagybátyja, Dr. Francis Benjamin Mimouni a tel-avivi Dwek Gyermekkórházból segített neki az adatok elemzésében és a cikk megírásában.

Egy hasonló, ám eltérő módszereket alkalmazó tanulmány szintén bemutatásra került a Pediatric Academic Societies találkozóján a New York-i Cohen Gyermekgyógyászati Központból érkezett Dr. Andrew Adesman előadásában. Az ő kutatásukból az derült ki, hogy az AHDH-val küző gyermekek 54%-át szoptatták, míg a figyelemzavarral és hiperaktivitással nem bíróknak 78%-át. Adesman 54 iskoláskor előtt álló ADHD-s gyereket hasonlított össze ugyanennyi egészséges gyermekkel, a 2007-es Országos Egészségügyi Felmérés adatait használva. Mimouni-Bloch elmondása alapján ez a második tanulmány is az ő eredményeik alátámasztását szolgálja.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29, +37 °C
Minimum: +16, +23 °C

Eleinte csökken a felhőzet, majd délután a napsütés mellett a képződő gomolyfelhőkből keleten, illetve a Dunántúlon néhol zápor, zivatar is előfordulhat. Erős, a Bakonyban viharos lesz az északnyugati szél, a legmagasabb hőmérséklet 29, 37 fok között alakul. Szombaton hidegfront hat a szervezetre, de még a hőség is nagy igénybevételt jelent. Görcsös és migrénes fejfájás is jelentkezhet, erősen ingadozhat a vérnyomás és rosszullét is felléphet. A szívbetegeket fokozott terhelés éri! Átmenetileg mérséklődnek a koncentrálási problémák. A kánikulával terhelt tájakon továbbra is fennáll a napszúrás és a hőguta veszélye! A légszennyezettség közepes, csökken. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: