Anonim alkoholisták találkozója Kecskeméten

Kecskemét, 2007. július 14. (MTI) - Több mint négyszázan érkeztek szombaton Kecskemétre, az Anonim Alkoholisták (AA) Közösségének XIII. országos találkozójára.

"Magyarországon 80-100 településen, közel 3 ezer ember jár az Anonim Alkoholisták helyi csoportjaiba, ám becsléseink szerint a társadalom tíz százaléka érintett az alkoholizmusban" - mondta az MTI-nek a rendezvény egyik fő szervezője, a magát csak Lacinak nevező 60 éves férfi.

A kecskeméti férfi hangsúlyozta, hogy nyilvántartást nem vezetnek a csoportokról, mert az anonimitást nem lehet megsérteni. Ismereteik szerint az alkoholisták között ugyanolyan arányban vannak értelmiségiek, szak- és segédmunkások és vállalkozók is, mint a társadalom egészében.

Hangsúlyozta, hogy az AA saját költségén szervezi a találkozókat, a csoportok működéséhez és az országos találkozó megrendezéséhez nem kérnek és nem fogadnak el semmilyen anyagi vagy egyéb támogatást.

Saját sorsát, az AA csoportokhoz tartozók tipikus példájaként említette, mert a napi szembesülés az alkoholizmusával, a rendszeres találkozó segít abban, hogy minden egyes alkoholfogyasztás nélkül megélt napot önmaga sikereként éli meg, annak ellenére, hogy több mint tíz éve nem fogyasztott alkoholt.

"Már csak pár nap volt az életemből, amikor a kórházba kerültem, de ha nem találok utat a helyi csoporthoz, majd utat az alkoholizmusom miatt elhagyott feleségemhez és családomhoz, már nem élnék" - mondta a konszolidált, kellemes benyomást keltő férfi, aki őszintén beszél életéről, sorstársairól. Arról, hogy a közösség nélkül, önmaga felismerése nélkül nem tudna ellenállni az alkoholnak.

Hangsúlyozta, hogy az "alkoholista önfelismerése" nélkül az orvosok nem tudják gyógyítani az alkoholizmust.

Egy alkoholista embernek, az alkoholfogyasztás abbahagyása után, tapasztalataik szerint csak öt év után hoz alapvető változást a mindennapi életében.

Nem leszünk nagyon sikeresek, de mérsékelten sikeres emberekből áll a felépült alkoholisták közössége - teszi hozzá.

Szerinte az alkoholisták többsége egoista, "énmániás", ezt a program segítségével kell arra a szintre mérsékelni, hogy elviselhetőnek érezzék a vágyaik és a valóság közötti különbséget.

"Ne kelljen inni ahhoz, hogy az álmainkat élhessük" - fűzte hozzá.

Kiemelte a 12 lépésből álló önsegítő programot, melynek első és legfontosabb pontja: beismerni és elfogadni az alkohollal szembeni tehetetlenséget.

Az egyik kecskeméti szakközépiskolában folyó rendezvényen előadásokat hallgatnak meg többek között a felelősségtudatról, a vallás és a hit kérdéseiről, de a felépülésnek a szexualitásra gyakorolt hatásáról is szó lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!