Milyen lesz randizni 2040-ben?

Az elmúlt pár év alatt az internetes társkeresés nemcsak az ismerkedést változtatta meg, hanem még azt is, ahogyan egymásba szeretünk. Mindez csak a jéghegy csúcsa, és az elkövetkező 25 évben a randizás még jobban a digitális mezsgyére tolódik át.

A társkereső oldalak és appok hatására ugyanis úgy tudunk jobb, pontosabb képet kialakítani a másikról, hogy nem kell személyesen találkoznunk – legyen ennek személyes, időbeli vagy helybeli oka. Az Imperial College London diákjai azonban egy új elmélettel álltak elő: szerintük mindez csak a jéghegy csúcsa és az elkövetkező 25 évben a randizás még inkább a digitális mezsgyére fog áttolódni.

Az Imperial College London diákjainak kutatása szerint, amelyet az eHarmony társkereső oldal közölt teljes hosszában, 2040-re 119 gigabyte/másodperc sebességgel tudunk majd adatokat cserélni. Ez azt jelenti, hogy képesek leszünk egy minden érzékszervünkre kiható virtuális valóságban (VR) élni, azaz egy VR-készülékbe belebújva úgy tudunk mással találkozni, mintha csak ott lenne mellettünk: még akkor is, ha egyedül ülünk hálószobánkban. Ezzel párhuzamosan pedig a társkeresőcégek is olyan technológiákon fognak dolgozni, amelyek révén a virtuális valóságokban még jobban halljuk egymást, sőt megérinteni vagy éppen megszagolni is képesek leszünk a másikat.

Teljesen átalakulhat a jövő párkeresése

Nemcsak az fontos egy randioldalon, hogy jó fotónk legyen kint, és jó legyen a kezdőmondatunk, hanem a nevünk is fontos: főként az, hogy nevünk első betűje az ABC első felében legyen, derül ki egy új tanulmányból. A tanulmány arra is kitér, hogy a genetikai kutatások is olyan irányba haladnak, amely révén jobban kideríthetjük, génjeink hogyan működnek a párválasztásban és pontosan milyen típusú vagy külsejű emberekhez vonzódunk. Ha ezzel együtt azt is megnézzük, hogy milyen drámaian csökken a génszekvenálás ára (mindezt 2040-re körülbelül 280 ezer forint körülire becslik), ez gyakorlatilag oda vezet, hogy a magányosok nemcsak személyiségük alapján kereshetnek maguknak partnert, hanem akár DNS-ük, génjeik “igényei szerint” is megkereshetik a hozzájuk leginkább illő személyt.

Míg mindez nem konkrét tényeken, hanem előrejelzéseken, trendvizsgálatokon alapul, igencsak érdekes lehet elgondolkozni ezek alapján a párkapcsolatok és a randizás jövőjén is, mivel az biztos, hogy az egyre digitálisabb élet teljesen más szerelmi viszonyokat fog hozni.

Már csak azért is, mert minél okosabb készülékeket hordunk a zsebünkben vagy fejünkön, annál több dolog kiderül napi rutinunkról, szokásainkról, életünkről, ezekből pedig olyan minták alkothatóak, amelyek révén könnyebben megtalálhatjuk párunkat, aki pontosan olyan életvitelt űz, mint mi magunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főképp az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?