"A szomszédasszonyom lefogyott, rengeteg ruhája nagy lett rá, és nekem adta őket, hogy kezdjek velük valamit. Ne hozzak be neked belőlük?" - kérdi az asszisztenslány a kolléganőjétől, természetesen jóképű csoportvezetőjük füle hallatára. "Nincs egy rongyod se, és kövér is vagy" - valójában ez a kedvesnek álcázott ajánlatban rejlő üzenet, és résen kell lenni ahhoz, hogy egyszerre két fronton is helytálljon a nő a helyes válasszal. Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus írását a HVG közölte.
A férfiak közötti nemes és szolidáris kapcsolat már számos nagy szerzőt megihletett, míg a nagy művekben a nők inkább rivalizáltak és intrikákkal játszották ki egymást. Igaz, sokáig ezeket a műveket is elsősorban férfiak írták, így a nőkről alkotott kép is az ő szűrőjükön keresztül köszön vissza a történetben. Jelentős eltérés tapasztalható a férfibarátság és a nőbarátság társadalmi értékelése és megbecsültsége között, és ugyan ez a nézet már évtizedek óta átalakulóban van, még mindig az átmenet korszakát éljük - írja a szociálpszichológus.
Evolúciós okai vannak a nők rivalizálásának
A nők rivalizálásáról , egymás fúrásáról és szekálásáról lenyűgöző mennyiségű sztereotípia él és terjed a köztudatban, a médiában, és a művészet is előszeretettel ábrázolja ezt a jelenséget. A beállítások többnyire nevetségesnek vagy akár veszélyesnek is mutatják a "cicaharc" szereplőit. Több tízezer évre visszanyúló gyökerei vannak annak, hogy miért ítéljük meg máshogy a nők és a férfiak versengését. A nők kapcsolatokban szocializálódnak, míg a férfiak csapatban: a gyűjtögető, a mindennapok feladataihoz kapcsolódó, a gyermekeket felügyelő tevékenység más társas jártasságokat kíván, mint amikor a nagyvadat húsz résztvevő összehangolt munkájával kell elejteni.
A nők rivalizálásáról, egymás fúrásáról rengeteg sztereotípia él a köztudatban
Ezekben a versenyekben ráadásul a férfiak olyan jól mérhető, és a társadalom számára hasznosítható tulajdonságok alapján lettek összemérve, mint például az erő, az ügyesség vagy a gyorsaság. Ezzel szemben a nők kettős versenyre szocializálódtak. Egyfelől a biológiai evolúció során azok a tulajdonságok bizonyultak kifizetődőnek, melyekkel a legjobb tulajdonságokkal bíró férfit meghódíthatták - ez a vonzerő . Ez a tulajdonság azonban szubjektív, ami miatt a nőknek az összehasonlító kritika harcterén is meg kell mérkőzniük, vagyis a vonzóbb egyedeket más tulajdonságaik becsmérlésével kell rosszabb színben feltüntetni. A valódi verseny tétje pedig még mindig a férfiak tetszésének elnyeréséért zajlik, miközben a férfi státusát is emeli, ha minél több nő harcol érte. Így hívja életre a nők rivalizálását a férfihierarchia, küzdelmük pedig az erősebb nem kontrollja alatt zajlik.
Mivel a valódi versenyeken nem vehettek részt, a nők között a biológiai igény szülte, sajátos verseny alakult ki. Az effajta rivalizálás felerősödik, és új színezetet nyer a modern munkahelyeken. A nők közötti verseny tétje itt már nem csupán a párválasztás sikere - bár a munkahelyeken ez a szempont is jelen van -, hanem az előléptetés, a fizetésemelés és az elismerés. Ennek a meccsnek nem a győzelem az eredménye, hanem a függés. Függés az elképzelésektől, amelyeket a férfiaknak tulajdonítunk: így érthető, hogy az alacsony önértékelésű nők rivalizálnak a legkártékonyabban. Ez abból a téves elképzelésből fakad, hogy mások lehúzásával ők maguk feljebb kerülhetnek - holott az irigység egyetlen értelmes feldolgozása a fejlődés, a való tanulás a vetélytárstól.
Forrás: HVG
