A nők biztonsága csak így javulhat itthon – Fontos ügyben fogtak össze a női magazinok

A magyar női lapok szerkesztőségei október 11-étől egységes kampánnyal állnak ki az isztambuli egyezmény ratifikálása mellett.

A 38 ország által ratifikált isztambuli egyezmény olyan nemzetközi szerződés, amely elismeri a történelmünk során a nők hátrányára keletkezett politikai, gazdasági, társadalmi egyenlőtlenséget. Egyúttal kijelenti: a hátrányt ellensúlyozni kell, mert egyik rendszerszintű következménye a nőket és gyerekeket súlyosan veszélyeztető családon belüli erőszak. Az egyezmény komplex módon támogatja a nők és gyerekek biztonságának megteremtését. Magában foglalja a megelőzést, a beavatkozást és a bűnismétlés megakadályozását.

az isztambuli egyezmény ratifikálásáért indult kampány plakátja
Összefogtak a magyar női lapok az isztambuli egyezmény ratifikálása érdekében.

Az isztambuli egyezmény ratifikálása: ezért életbevágó

„Magyarország az isztambuli egyezményt 2014-ben aláírta, de nem ratifikálta: nem léptette életbe. Hazánk idén áprilisban új, történelmi esélyt kapott erre. A rendszerváltás kizárólag a nők és a gyerekek biztonságának garantálásával valósulhat meg. A nők ügye közügy” – hangsúlyozzák az összefogás kezdeményezői. A magyar nők és gyerekek biztonságának szavatolása érdekében magyar női lapok – a Dívány, az Elle, az Éva, a Femina, a Glamour, a Joy, a Marie Claire, az nlc.hu, a Nők Lapja, a Story, a Best, a Terézanyu és a WMN.hu – szerkesztőségei Rácz Zsuzsa író kezdeményezésére egységesen kiállnak a nők és gyerekek biztonsága mellett: arra kérik a magyar kormányt, hogy haladéktalanul ratifikálja az egyezményt.

Te is csatlakozhatsz a petícióhoz!

A magyar női lapok október 11-én, a leánygyermekek világnapján (UNICEF) egységesen lecserélték a borítókat médiafelületeinken, és november 25-éig – a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjáig – cikkekkel, riportokkal, edukációs tartalmakkal hívják fel a figyelmet a ratifikáció életbevágó jelentőségére. Egyben kérik a civileket, a szakmai szervezeteket és a sajtó képviselőit, hogy csatlakozzanak a kampányukhoz, és egyúttal a Hajnal Edina nőjogi szakértő és Murinai Angéla író által azonos céllal indított petícióhoz, amelyet már több mint 24 ezer ember írt alá.  

Gyermekvédelemről lehetetlen beszélni a nők biztonságának garantálása nélkül. A párkapcsolaton, családon belüli erőszak bizonyítása nehéz és nem biztonságos folyamat a bántalmazott nők számára, mert a jelenlegi intézményrendszer nem megfelelően támogatja őket. Gyerekek esetében gyakran lehetetlen feladat a jelenlegi kereteken belül. A bizonyítási eljárás, a kapcsolattartás jelenlegi hazai gyakorlata még kiszolgáltatottabbá teheti az egyébként is szenvedő gyerekeket.

Az isztambuli egyezmény egyik fő alapelve (31. cikkely) kimondja: „a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak gyermek áldozatait és gyermek tanúit – adott esetben – különleges védelmi intézkedésekben kell részesíteni, figyelembe véve a gyermek mindenek felett álló érdekét.” Az egyezmény szerint a kapcsolattartási jog gyakorlása nem veszélyeztetheti a gyermek vagy az erőszak áldozatának jogait és biztonságát. Az egyezmény 48. cikke továbbá előírja az alternatív vitarendezési eljárások – így különösen a mediáció és a békéltetés – kötelező voltának tilalmát az egyezmény hatálya alá tartozó erőszak valamennyi formája esetében, hiszen erőszakos kapcsolatban az áldozat nem feltétlenül tudja szabadon képviselni az érdekeit. Jelenleg hazánkban nem ez a bevett jogalkalmazási gyakorlat.

A gyermekvédelem alapja is a nők biztonsága

Az egyezmény a veszélyben lévő nők, gyerekek biztonságát védett lakhatással, anyagi támogatással, rendőri védelemmel is garantálja. Komplex intézményrendszer létrehozását írja elő a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzésére és kezelésére. Végrehajtását egy független szakértői testület, a GREVIO is ellenőrzi. Ezt a hazai jogszabályok önmagukban nem tudják helyettesíteni. Az egyezmény kiemelt figyelmet fordít a megelőzésre is, amely jelenleg Magyarországon nem valósul meg. „Az államnak a szakmai civil szervezetek és a média képviselőinek bevonásával edukálnia kell a társadalmunkat. Mi erre készek vagyunk” – fogalmaznak a kezdeményezés szervezői. Egyben üdvözlik, hogy a Tisza-frakció Pásztor Anett vezetésével a napokban megalakult Női Műhelye az egyezmény ratifikálását prioritásként nevezte meg.

„Gyermekvédelemről lehetetlen beszélni a nők biztonságának garantálása nélkül. Rendszerváltásról lehetetlen beszélni ratifikáció nélkül. Arra kérjük a kormányt, haladéktalanul ratifikálja az isztambuli egyezményt” – teszik hozzá. Antoni Rita nőjogi szakértő, aktivista és Dobray Sarolta író beszélgetéséből részletesen kiderül, miért életbevágó ez.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!