Járvány és anyagi gondok: így hatott a kapcsolatokra

A magyar párkapcsolatok csaknem harmadát inkább megerősítette az elmúlt egy-két év gazdasági válsága - közölte az Intrum követeléskezelő.

Az Intrum követeléskezelő legutóbbi, 24 európai országot vizsgáló Európai Fogyasztói Fizetési Jelentése (ECPR) egyebek mellett azt vizsgálta, hogyan hatott a párkapcsolatokra a koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés. A válaszok alapján az elmúlt időszak pénzügyi nehézségei sok házasságot, kapcsolatot próbára tettek, ugyanakkor a felmérésben részt vevők negyede szerint ez közelebb hozta egymáshoz őket párjukkal - a magyar válaszadóknak a 30 százaléka nyilatkozta ezt.

anyagi gondokkal küzdő pár
A magyar párok harmadát közelebb hozták egymáshoz a nehézségek.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Főként a fiatalokat hozta közelebb egymáshoz

A fiatalabb fogyasztók nagyobb része vélekedett úgy, hogy a koronavírus-járvány okozta pénzügyi bizonytalanság végső soron megerősítette a kapcsolatukat. Az ezredfordulósok majdnem egyharmada (31 százaléka) mondta, hogy a válság közelebb hozta őket a partnerükhöz, szemben az 55 felettiek 17 százalékával. A közlemény szerint ennek oka az lehet, hogy feltehetően az idősebb korosztályban nagyobb az aránya a házasságban élőknek és az elváltaknak egyaránt. A nemek tekintetében is volt egy minimális eltérés: az európai férfiak 28, míg a nők 23 százaléka szerint volt pozitív hatással kapcsolatukra a kialakult helyzet.

Erre figyeljen , aki mostanában oltatná be magát.

Az európai átlag a magyarországihoz képest valamivel alacsonyabb, összesítve minden negyedik (25,22 százalék) európai válaszadó szerint volt megerősítő hatása az elmúlt időszak pénzügyi nehézségeinek a kapcsolatukra. Az európai országok közül Romániában mondták a legtöbben (42,77 százalék), hogy közelebb hozták őket a párjukhoz a nehézségek, a legkevesebben pedig (16,8 százalék) Norvégiában. Az Intrum szerint ez részben azzal magyarázható, hogy az északi országban az ECPR-válaszok alapján jóval kevésbé érezték az emberek a járvány pénzügyi hatásait.

A legutóbbi hasonló felmérésen, 2019-ben még a válaszadók jelentős része arról számolt be, hogy a pénzügyek negatívan befolyásolják kapcsolatukat. Ez a kutatás szerint részben összefügg azzal is, hogy az emberek jelentős része nem szívesen beszél párjával a pénzügyekről. Ugyanakkor az elmúlt időszakban nyíltabbá vált a pénzügyi kultúra, így a párok őszintébben beszéltek az anyagi helyzetükről.

Így spóroltak a magyarok a járvány alatt

A felmérés során a magyar válaszadók mintegy negyede (25,5 százalék) mondta azt, hogy az új típusú koronavírus okozta válság beköszöntekor először azzal kezdett spórolni, hogy kevesebb ajándékot vásárolt partnerének vagy kevesebbet költött közös programokra. Ez európai viszonylatban alacsony aránynak számít, hiszen az európaiak 31,13 százaléka válaszolt hasonlóan, de például Portugáliában például a válaszadók csaknem fele (47,6 százaléka) csökkentette az ilyen jellegű kiadásokat.

A válaszadók többsége szerint nem jelentene komoly párkapcsolati problémát számukra, ha kevesebbet költenének párjukra. Magyarországon a felmérésben résztvevők csak 8,4 százalék vélekedik úgy, hogy ez negatív hatással lenne a kapcsolatukra, az európai átlag pedig 12,76 százalék. Kiugróan sokan látják azonban úgy az Egyesült Királyságban (22,2 százalék) és Írországban (20,9 százalék), hogy szakításhoz vezethet, ha kevesebbszer ajándékozzák meg partnerüket.

Számottevően nőtt az öngyilkossági kísérletek száma Magyarországon a koronavírus-járvány alatt. Ehhez vélhetően a lezárások mentális egészségre gyakorolt hatása és a megnövekedett alkoholfogyasztás is hozzájárult.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
4 korai tünet, amely szívinfarktust jelezhet – Napokkal korábban figyelmeztethetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!