Ezek a jelei, hogy megtaláltuk az igazit

Mik azok a jelek, amelyekből arra következtethetünk, hogy egy egészséges párkapcsolatba lépünk be, sőt megtaláltuk az igazit? Kutatók próbáltak választ találni erre a nem túl egyszerű kérdésre.

A szerelem vak - tartja a mondás, ami arra is utal, hogy a párkapcsolatunkban sokkal inkább az érzelmek dominálnak, mint a racionális érvek. Nehéz is ezért tudományos oldalról megközelíteni, mikor működhet egy kapcsolat és mikor nem. Egy friss kutatásban mégis erre próbáltak választ adni. A Psychology Today oldalán is közzétett tanulmányban összesen 11 196 pár kapcsolatát elemezték ki. Arra jutottak, hogy a virágzó párkapcsolat egyik legfontosabb része az elkötelezettség ami sokkal többet számít, mint a bizalom, a szenvedély, a támogatás, a szeretet, vagy a szexuális együttlétek gyakorisága.

Az elkötelezettség a legfontosabb

A kutatás öt fontos tényezőt határozott meg, amely arról árulkodik, hogy a megfelelő személy mellett vagyunk. Ezek sorrendben az alábbiak:

  • Elköteleződés a partnerünk felé - az egyik legfontosabb kapocs két személy között az a határozott akarat, hogy a kapcsolat örökké tartson.
  • Megbecsülés - ha szerencsésnek érezzük magunkat amiatt, hogy megismertük a másikat és tudatosan teszünk is azért, hogy boldog legyen.
  • Kielégítő szexuális élet - a rendszeres és kielégítő nemi élet a harmadik legfontosabb tényező a kutatás szerint.
  • Pozitív visszajelzések a partnertől - az apró gesztusok, amelyekkel nap mint nap örömet okozunk a másik félnek, a kapcsolat virágzásának egyértelmű jelei.
  • A konfliktusok gyakorisága és kezelése - viták minden kapcsolatban vannak, a megfelelő kommunikáció viszont segíthet, hogy ne maradjon keserű érzés egyik félben sem.

A másik iránti elkötelezettség a jó párkapcsolat ismérve. Fotó: Getty Images
A másik iránti elkötelezettség a jó párkapcsolat ismérve. Fotó: Getty Images

Ezek az eredmények összhangban vannak a korábbi kutatásokkal, amelyek szintén kimutatták, hogy az elkötelezettség, a megbecsülés és a szexuális elégedettség is rendkívül fontos része a minőségi kapcsolatnak. Az is látszott, hogy a kapcsolatba vetett hit és a másikról tett benyomások fontosabb tényezői a jó kapcsoaltnak, mint például a másik fél életkora, személyiségjegyei, esteleg a vallási meggyőződése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?