Egyre többen házasodnak össze

Dacára annak, hogy egyre inkább felértékelődik az élettársi kapcsolatok megítélése a társadalomban, a tavalyi évben több mint 48 ezer házasságot kötöttek Magyarországon, amire utoljára az ezredfordulón volt példa.

A Központi Statisztikai Hivatal a Házasság hetéhez kapcsolódóan adott ki összesítést a házasságkötések számának alakulásáról. A Házasság hetét idén február 12-19. között immár tizedik alkalommal rendezik meg Magyarországon. A kezdeményezés két évtizede Nagy-Britanniából indult el azért, hogy a család értékeit és fontosságát a figyelem középpontjába állítsa.

Szakértők bevonásával kerestük a választ arra, fontos-e még a házasság - részletek itt.

Lemaradva a litvánoktól

A legfrissebb, előzetes adatok szerint 2016 első 11 hónapjában 48920 házasságot kötöttek. Ez a decemberi adatok nélkül is több, mint ahányan 2015-ben házasságra léptek, sőt, utoljára az 1995-ös év hozott ennél érdemben magasabb számot (53463). A kétezres évekre szinte végig a csökkenés volt jellemző, a mélypontot pedig az jelentette, amikor 2010-ben csupán 35520 pár járult az anyakönyvvezető elé. Érdekesség, hogy az 1970-es években átlagosan még 97 ezer házasságot kötöttek évente, a 80-as években viszont már csak 73 ezret.

Tavaly rég nem látott magasságokba emelkedett a házasságkötések száma
Tavaly rég nem látott magasságokba emelkedett a házasságkötések száma

Az elmúlt év adatai valóban kiemelkedőek, amit az ezer lakosra jutó házasságkötések arányával is jól lehet érzékeltetni. Így például 2009-ben ez a mutató még 4 százalék alatt volt, tavaly viszont egészen 5,4 százalékig kúszott fel. Az összehasonlítás kedvéért: az unió országainak 2014-es adatai szerint e tekintetben - egyaránt 3 százalékkal - Luxemburg és Portugália állt a legrosszabbul, míg a legmagasabb arányszámmal, 7,6 százalékkal Litvánia büszkélkedhetett.

Jelentősen emelkedett a nők és férfiak átlagos életkora az első házasságkötés idején. Míg 2000-ben a nők 24,7, a férfiak 27,2 évesen mondták ki a boldogító igent, addig 2015-ben az előbbiek 29,6, az utóbbiak pedig 32,4 éves korukban szánták rá magukat a házasságra .

A házasságkötések száma Magyarországon (1960-2015)
A házasságkötések száma Magyarországon (1960-2015)

Házasság helyett

Az élettársi kapcsolat megítélése, elfogadottsága sokat változott az elmúlt években. Az élettársi kapcsolatokról nincs rendszeres évenkénti statisztika, mivel jogi értelemben nem tekinthető hivatalos családi állapotnak, és részletes elemzésükre is csak a népszámlálások alapján nyílik lehetőség.

Az elmúlt évtizedekben a hagyományos családtípus veszített súlyából, ugyanakkor egyre elterjedtebbé váltak a házasságon kívüli együttélések, az élettársi kapcsolatok. A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a párkapcsolaton alapuló 2,2 millió családból 19 százaléknál élettársi kapcsolatban éltek a válaszadók, holott ez az érték két évtizeddel korábban még alig múlta felül az 5 százalékot.

Figyelemre méltó, hogy míg évtizedekkel ezelőtt a válást vagy a megözvegyülést követően választották az élettársi kapcsolatot az emberek, addig ma inkább a házasságot megelőző vagy azt helyettesítő megoldásként döntenek e mellett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!