Aki egyszer hűtlen volt, mindig az lesz?

Egy tanulmány szomorú eredményre jutott a hűtlenség területén. Egy öt éven át tartó kutatás végén ugyanis arra jutottak, hogy aki egyszer már megcsalta a párját, a következő kapcsolatában is nagyobb valószínűséggel lesz hűtlen.

Egy kutatás szerint, ha valaki egyszer hűtlen volt, nagy valószínűséggel újra az lesz. A Denveri Egyetem dolgozói 484 heteroszexuális párt vizsgáltak meg: kikérdezték őket, hogy van-e másik szexuális partnerük a kapcsolatukon kívül, vagy gyanakodnak-e a párjuk hűtlenségére. Később újra beszéltek ezekkel az emberekkel, amikor már másik kapcsolatban éltek - írja az IFLScience.

hűtlenség megcsalás
A hűtlenség megmérgezi a következő kapcsolatot is. Fotó: Getty Images

Az öt éven át tartó kutatás végén azt találták, hogy azok, akik az első kapcsolatukban megcsalták a párjukat, háromszor nagyobb eséllyel tették meg ugyanezt a következőben. Azok pedig, akik az első partnerükre gyanakodtak, a következőt négyszer nagyobb eséllyel gondolták hűtlennek. Azok pedig, akik biztosan tudták, hogy az első párjuk megcsalta őket, kétszer akkora eséllyel számoltak be arról, hogy a második partnerük is hűtlen volt. Az előző kapcsolat tehát nagyban befolyásolta a következőt.

A kutatók figyelembe vették a résztvevők nemét és azt is, hogy házasok voltak-e vagy sem. Ha valaki egyszer hűtlen volt valakihez, aki nem a házastársa volt, akkor is nagyobb eséllyel lett hűtlen, ha a következő párjával már házasságban élt. A tanulmány szerzői elismerték, hogy több kutatásra van szükség a témában, több pár, illetve nem csak heteroszexuális párok részvételével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.